NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Magyarország biztonságos - a menekültáradat nem zavarja az átlag turistákat

Magyarország biztonságos - a menekültáradat nem zavarja az átlag turistákat
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A nemzetközi közúti fuvarozóknak jelentős károkat okoz a menekültek miatt megszigorított határellenőrzés, a turistákat azonban nem riasztja el.

HIRDETÉS

Az Európai Unió nyugati és északi országaiba tartó menekültek vándorlása komoly hatással van a közúti árufuvarozásra. A megszigorított határellenőrzések miatt 20-40 kilométeres kamionsorok torlódnak fel. Wáberer György a következményekről beszélt, a késések miatt a bevételeik 3-5 százalékkal csökkentek, ami év végére a cég teljes nyereségébe kerülhet.

A Wáberer Európa egyik legnagyobb fuvarvállalata, 3500 kamionja járja az utakat, a cég éves bevétele eléri az 550 millió eurót.

- Nem tudjuk időben teljesíteni a feladatainkat, és emiatt fizetünk késedelmi pótlékot is, ha ez hosszú időn keresztül menne, akkor nyilván ez be fog épülni a fuvardíjba – mondta Wáberer György, a Waberer’s International vezérigazgatója.

A Magyarországról szóló hírek a turizmusra is hatnak, ám pontos számokat még nem tudni. Eddig főleg konferenciákat és nagyobb vállalati rendezvényeket mondtak le külföldi cégek. Az átutazó turistákat kevésbé érinti a menekült-kérdés.

Egy dél-koreai turista azt mondta, hogy másfél órát késett a vonatuk a síneken menetelő menekültek miatt. Míg egy új-zélandi nő azt mondta tudósítónknak, hogy még egyetlen menekültet sem látott, amióta Budapesten van.

Az év első felében 17 százalékkal nőtt a külföldi látogatók száma Magyarországon. A Magyar Turizmus Zrt. vezetője, a turizmus világnapján az ország biztonságosságáról beszélt.

- Még egyelőre tendenciát nem látunk, számok csak egy-két hónap múlva láthatnak napvilágot, egyelőre azt látjuk, hogy itt Budapesten remek a helyzet, rengeteg turista van még mindig, a számok jók, és azt gondolom, hogy érdemes Budapestre és Magyarországra látogatni, mert egy biztonságos ország Magyarország ma is – nyilatkozta Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

A turizmus idén is rekordot dönthet Magyarországon, az átlag látogatót egyelőre nem zavarja a menekültek áradata.

A szálláshelyek vendégeinek száma az év végére elérheti a 10 milliót, az eltöltött éjszakák száma túllépheti a 25 milliót, míg az árbevételt 350 milliárd forintra becsüli Magyar Turizmus Zrt.

Tudósítónk, Hajagos Andrea jelentette: – A turisták többségét egyáltalán nem riasztotta el a magyarországi menekülthelyzet, ez abból is látszik, hogy még hétköznap is tele van a Szent István Bazilika előtti tér.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén