rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ferenc pápa: néha repülnek a tányérok


Amerikai Egyesült Államok

Ferenc pápa: néha repülnek a tányérok

Újra kiállt a bevándorlók mellett amerikai körútjának utolsó előtti napján Ferenc pápa. Az Egyesült Államok születésének helyén, a philadelphiai Independence Hall-nál negyvenezer ember – köztük sok spanyolajkú bevándorló – előtt elmondott beszédében azt mondta, nem szabad megriadni akkor sem, ha vezető politikusok ellenségességet szítanak velük szemben. A katolikus egyház feje a vallásszabadság fontosságát is hangsúlyozta.

- Egy olyan világban, ahol a modern zsarnokság különböző képviselői arra törekednek, hogy elnyomják a vallásszabadságot, vagy a vallást a gyűlölet és a brutalitás eszközévé akarják tenni, alapvető morális parancs, hogy a különböző vallások egységesen szólaljanak fel a béke érdekében – mondta a pápa.

Szombaton este a pápa részt vett az egyház által szervezett Családok világtalálkozóján, egy három évente más-más helyszínen megrendezett, a család intézményének szentelt fesztiválon. – A párok néha vitatkoznak, néha még tányérok is repkednek. A gyerekek is okozhatnak fejfájást, nem is beszélve az anyósokról – ismerte el a katolikus egyház feje. Ennek ellenére arra biztatta híveit, hogy lépjenek túl a családi nehézségeken – más szónokok azonban kifejezték aggodalmukat a meleg házasságra vonatkozó amerikai legfelsőbb bírósági ítélet miatt.

Ferenc pápa látogatásának utolsó napján, vasárnap másfél millió hívő előtt tart szentmisét Philadelphiában.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Spanyolország

Megnyitottak a szavazóhelyiségek Katalóniában