rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A kreatív provokátor, aki háromszor kérte meg Madonna kezét


the global conversation

A kreatív provokátor, aki háromszor kérte meg Madonna kezét

Egy kreatív provokátor, aki a feje tetejére állította a divatot. Pályafutása 40. évfordulóját egy világ körüli kiállítással ünnepli. Az Euronews riportere, Isabelle Kumar a müncheni Kunsthalléban beszélgetett Jean–Paul Gaultier-vel.

Ki is Jean Paul Gaultier?

  • Jean–Paul Gaultier 1952-ben született Párizs egyik elővárosában
  • Nagyanyjának kulcsszerepe volt abban, hogy a divatszakmát választotta
  • Már fiatalon kitűnt tehetségével, ügyesen rajzolt ruhaterveket
  • 18 éves korában munkába állhatott Pierre Cardinnél, noha nem volt szakirányú iskolai végzettsége
  • A divatszakma „enfant terrible”-je lett, miután szembeszállt az uralkodó irányzatokkal
  • Legismertebb munkái közé tartozik Madonna kúp alakú melltartója
  • Az idén felhagyott a hétköznapi, tömeggyártású, ún. prêt-à-porter ruhák tervezésével, hogy csak az egyedi, haute couture viseletekre fordíthassa figyelmét

Részletek az interjúból.

Euronews: Ez a kiállítás elmeséli az ön történetét. A kreációiból kiállítási tárgyak lettek. Mit érez, amikor közszemlére teszik az életét?

Jean–Paul Gaultier: – Nem érzek semmiféle nosztalgiát, romantikus vagy szomorkás értelemben, ezt őszintén mondhatom. Valóban előjönnek emlékek, de nincs időm elmélázni rajtuk. Inkább újabb kalandokat szeretnék átélni. Amikor viszontlátom ezeket a régi ruhákat, az a célom, hogy kifejezzenek valamit, amit mindig is el akartam mondani. Azt akarom, hogy a legjobb fényben lásuk őket, hogy a kiállítás koherens legyen. Ez nagy munka, és minden egyes városban, minden kiállítóhelyen elölről kell kezdeni.

Kértük a nézőinket, hogy kérdezzenek öntől az interneten. Rengeteg kérdést kapott. Steven Davis kérdezi: büszke arra, amit elért?

Jean–Paul Gaultier: – Arra vagyok a legbüszkébb, hogy önmagam tudtam maradni. Amikor gyerek voltam, divattervező akartam lenni. Láttam egy Falbalas című filmet, és az kijelölte az utamat. Divatbemutatókat akartam csinálni, olyanokat, amilyenek abban a filmben voltak. Ahol a modellek igazi hősök. Azelőtt, amíg kicsi voltam, folyton hazudtam, mert nem fogadtak el. Mert ügyetlenül fociztam. Amióta divattervező vagyok, nem kell hazudnom, mert a gyerekkori álmaimban élek.

Egyszerű, hétköznapi családból származik, a szülei…

Jean–Paul Gaultier: – Így van, átlag franciák voltunk.

Egy tanácsi lakásban nőtt fel.

Jean–Paul Gaultier: – Egy szociális lakásban, egy kommunisztikus településen, Arcueil-ben, Párizs déli elővárosában. Álmodozhattam, kitalálhattam mindenfélét. És az álmaim egyre gazdagabbak lettek.

Mit szóltak a szülei? Az édesanyja, ha jól tudom, pénztáros volt. Az apja könyvelő. Ön pedig, ugye, egy eléggé excentrikus gyerek…

Jean–Paul Gaultier: – Nem, nem aggódtak. Engedték, hogy rajzoljak. Nem jártam divatiskolába. Újságokat olvastam, színes magazinokat. Azokból tanultam. Lépésről lépésre fedeztem fel magamnak a divatot. Eleinte olyan volt, mint a Biblia. Csak valamivel később kezdtem el megkérdőjelezni bizonyos dolgokat. Így tanultam. Sokat gyakoroltam, utánoztam a dolgokat. Olvastam, hogy Pierre Cardin bemutatja az új haute couture kollekcióját, és hogy 300 modellt tervezett. Erre én 301-et vagy 302-t akartam tervezni. 18 éves voltam, amikor elkezdtem Cardinnél dolgozni. A szüleim megmutatták a skicceimet a szomszédunknak, akinek a volt felesége egy divatmagazinnál volt illusztrátor, a Le Petit Echo de la Mode-nál. Megnézte a rajzaimat, és azt mondta, lehetne kezdeni velük valamit.

Erre elküldte őket Pierre Cardinnek?

Jean–Paul Gaultier: – Elküldtük minden varrodának, és Pierre Cardin válaszolt. A 18. születésnapomon vett föl dolgozni. Az anyámmal mentem el hozzá, mert ő vette fel a telefont, amikor hívtak. És féltem volna egyedül odamenni. Az épület előtt megvárt. Én még gimnazista voltam. Cardin megkérdezte, mikor tudnék jönni. Mondtam neki, ekkor és akkor, délutánonként. Azt mondta, rendben, fel van véve.

Manapság megtörténhetne ilyesmi a divat világában?

Jean–Paul Gaultier: – Ha nagyon akarja valaki, akkor igen.

Biztos?

Jean–Paul Gaultier: – Szerintem igen, csak másképpen. Megváltozott a világ, mások a kommunikációs eszközök. Van internet, akkoriban még nem volt. De most is vannak álmok, és az álmokat valóra lehet váltani. Ha igazán hisz az ember az álmaiban, akkor így vagy úgy, de sikerülni fog. Tényleg hiszek ebben. A „lehetetlen” szót nem ismerem.

Térjünk vissza a karrierjére és Madonnára. Ő is a múzsája volt, és nagyon fontos önnek. A kúp alakú melleket már ismerjük… de mit talált benne ennyire vonzónak?

Jean–Paul Gaultier: – Nagyon hasonlítottunk, mintha csak ikrek lettünk volna. Abban az értelemben, hogy ő egy nő, aki megmutatja magát, én pedig a ruháimmal képviseltem ugyanazt. Eléggé maszkulin holmikat terveztem, de alatta fűzővel. Ez a hatalom és a csábítás keveréke. Madonna pontosan ezt testesítette meg.

Igaz, hogy megkérte a kezét?

Jean–Paul Gaultier: – Háromszor is. Mind a háromszor nemet mondott. Talán jobb is így.

Érdekes. Miért akarta feleségül venni? Nem szeretnék túlságosan a személyes dolgaiba…

Jean–Paul Gaultier: – Ez inkább jelképes dolog volt, ha úgy tetszik. Annyira hasonlóan gondolkodtunk a szexualitásról, férfi és nő kapcsolatáról. Nagy élmény volt; mondom, mintha ikrek lettünk volna. És nekem a legszebb, amit felajánlhattam, a házasság volt. Neki valószínűleg nem. (Nevet.) Tudja, azóta már kétszer is elvált.

De ami a szexualitást illeti, ez ugye plátói házasság lett volna?

Jean–Paul Gaultier: – Ki tudja? Végül is Madonna eléggé „macsó” volt. Az pedig bejön nekem. (Nevet.)

Sajnos sokan vagyunk, akik nem engedhetjük meg magunknak, hogy Jean–Paul Gaultier butikokban vásároljunk. Milyen tippeket adna nekünk, hogy ennek ellenére csinosak lehessünk?

Jean–Paul Gaultier: – Először is az embernek önmagán kell dolgoznia. Más szóval, el kell fogadnia magát. Tudomásul venni az adottságait, és azokból kihozni a lehető legtöbbet. Nem szabad megtagadnia önmagát, érti? Ha valaki olyan rosszul érzi magát a bőrében, hogy egyszerre akarja megváltoztatni a hajszínét, az orrát és a száját, és ettől utána tényleg jobb lesz neki, akkor miért is ne? De a legfontosabb az, hogy jó legyen neki. Amit csinál, vagy amivé válni szeretne. Vagy pedig nem változtat semmit, egyszerűen elfogadja magát olyannak, amilyen. Ez a legfontosabb. Akkor minden jó lesz. Fölvehet akármit, jól fog állni.

Akár tetszik, akár nem, ön mint divattervező és híresség, társadalmi felelősséget visel. Hatalmas botrányok vannak például bangladesi textilüzemekben, ahol úgy bánnak a munkásokkal, mint a rabszolgákkal. Ez megérinti önt? Tesz valamit ellene?

Jean–Paul Gaultier: – Természetesen megérint. De nem tudom, mi a megoldás. Nem vagyok politikus. Nem vagyok politikus, sem pedig közgazdász. Szóval nem tudom megmondani, mi lenne a megoldás.

Amikor a kapszula-kollekcióról beszél, és arról, hogy elérhető árú prêt-à-porter-t tervezett, akkor tudja, hogy hol gyártják az alapanyagokat és a ruhákat?

Jean–Paul Gaultier: – Persze, tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok mindent Kínában gyártanak. Ez nyilvánvaló. Látom, és azt gondolom, hogy ez nem jó így. De nem tudom, mi lenne a megoldást. Erről nem engem kellene kérdeznie, hanem a politikus urakat, akiknek végre tenniük kellene valamit.

Hogyan képes a földön maradni egy ilyen excentrikus világban, mint a divat?

Jean–Paul Gaultier: – Nem igazán kommunikálok ezzel a világgal. Dolgozom. Azt csinálom, amit szeretek, de ez akkor is munka. Ez az, ami megvéd engem.

Jekatyerina Samakanova kérdezi: mi önnek a boldogság?

Jean–Paul Gaultier: – Boldogság? Tudja, én tényleg megszállottan dolgozom, mint egy őrült, és a munkám boldoggá tesz. De máskor attól vagyok boldog, hogy egyszerűen elmerülök a gondolataimban. Vagy tévét nézek az ágyból, és közben spagettit eszem. Az is boldogság. Meg amikor Görögországban, Szantorini szigetén bámultam a vulkánt. Az is gyönyörű volt. Az ilyen pillanatok jelentik nekem a boldogságot. És a meglepetések! Szerintem ez mindenkire érvényes. Mi lehetne szebb a meglepetéseknél? Amikor minden jól megy, és egyszer csak: hopp!, történik valami teljesen váratlan. Az csodálatos.

Zavarja az öregedés? A plakátokon retusálták az arcvonásait. Az ott a 20 évvel ezelőtti Jean–Paul Gaultier.

Jean–Paul Gaultier: – Pontosan. Köszönettel tartozom Pierre-nek és Gilles-nek, akik kitűnő plasztikai sebészek. Nincs szükség altatásra, és a páciens gyorsan felépül. Mindenre gondolnak, és az ember makulátlan lesz. Szerencsés vagyok, hogy olyan kivételes nagymamám volt. Borzasztóan szerettem. Nekem az öregedésről csupa jó dolog jut eszembe, életöröm, szépség, szeretet. Nem félek az öregségtől.

Elmesélne egy régi emléket a nagymamájáról? Ami még most is megmelengeti a szívét, amikor egyedül van, távol a környezetétől, a barátaitól?

Jean–Paul Gaultier: – Hát ha már úgyis az öregedésről volt szó… A nagymamámnak hófehér haja volt, nagyon szép. Enyhén kékesre festette, csak hogy ne sárguljon meg. Én akartam befesteni a haját, talán 7 éves lehettem. Megvette a festékeket. Én azt szerettem volna, ha egy kicsit sötétebb a haja, hogy fiatalabbnak látsszon. Nem akartam, hogy olyan öregnek tűnjön, amilyen igazából volt. Ezért aztán tovább hagytam fönt a festéket, mert úgy képzeltem, hogy attól fekete lesz a haja. De nem, nem ez történt. Lila lett. Emlékszem, a nagymamám teljesen magán kívül volt. Mondtam neki, nem tudtam, hogy ez lesz belőle, de bevallottam, hogy tényleg tovább hagytam fönt a festéket, 5-10 perc helyett félórát. Iszonyúan dühös volt, fogott egy lábost, és odavágta a konyhaasztalra. De nem pofozott meg. Olyan drága volt! Ez nagyon szép emlékem róla. Ahogy csapkodja a lábost, tiszta szeretetből, lila hajjal.

Ciprász a célegyenesben: újrázásra készül a volt görög miniszterelnök

the global conversation

Ciprász a célegyenesben: újrázásra készül a volt görög miniszterelnök