rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A muzsika, amely közelebb visz a csendhez


Kultúra

A muzsika, amely közelebb visz a csendhez

Arvo Pärt az egyik leggyakrabban játszott kortárs klasszikus zeneszerző a világon. Szeptember 11-én ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, Európa-szerte hangversenyekkel köszöntötték az észt művészt.

– Zenéje elgondolkodtat és érzéseket kelt. Nem elég hallgatni, oda is kell figyelni rá – mondja Annu Kivilo, az Arvo Pärt Központ igazgatója.

– Játékos és gyönyörű, igazán gyönyörű! Ugyanakkor rendkívül megerőltető is. Egyszóval nagyszerű zene – teszi hozzá német tisztelője, Mikko Fritze, a finnországi Goethe Intézet vezetője.

Arvo Pärt még a szovjet avantgárd képviselőjeként alapozta meg hírnevét különös, transzcendens, kísérleti kompozícióival. 1980-ban vált ismertté Nyugaton, amikor elüldözték a Szovjetunióból. Feleségével és két fiával együtt előbb Bécsbe költözött, majd Berlinben telepedett le.

Egyik legjelentősebb művét, a Tabula Rasát olyan kivételes művészekkel vették fel, mint Keith Jarrett és Gidon Kremer. Ettől egy csapásra világhírű lett, és nemcsak a kortárs komolyzene rajongóinak körében.

További nagy művei a Fratres, a Te Deum, a Für Alina, a Spiegel im Spiegel és az Adam’s Lament.

– Nehéz szavakkal elmagyarázni, mégis megtörténik az ilyesmi, persze csak a legnagyobb művészekkel. Ezekben a zajos időkben Arvo Pärt muzsikája közelebb visz a csendhez. Ez a zene egyensúlyt teremt nagyon sok ember lelkében – mondja honfitársa, a karmester Tonu Kaljuste. a maestro.

Arvo Pärt kísérletező kedve még most, nyolcvan éves korában sem hagyott alább. Májusban az észt fővárosban, Tallinnban mutatták be különös színházi produkcióját, az Ádám-passiót, amelyet az amerikai rendező-koreográfussal, Robert Wilsonnal közösen álmodott meg.

Arvo Pärt zenéjét sokan ismerik azok közül is, akik mit sem tudnak erről. Az észt komponista ugyanis számos filmzenét is írt, hollywoodi produkcióknak is.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Londoni divathét: társadalmi aktivizmus és fanyar angol humor a kifutón

Kultúra

Londoni divathét: társadalmi aktivizmus és fanyar angol humor a kifutón