rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Miért tartanak Görögországban előrehozott választásokat?


Insight

Miért tartanak Görögországban előrehozott választásokat?

Miután decemberben nem sikerült államfőt választani a görögöknek, előrehozott választásokat kellett kiírni januárra. Az új miniszterelnök, Alekszisz Ciprasz új stratégiát kezdett a görög mentőcsomaggal kapcsolatban.

- A szavazatukkal meg fogják ítélni, hogy a megállapodás megtöri-e ezt a zsákutcát, segít-e talpra állítani a gazdaságot, és segít-e véget vetni a memorandumnak és a kemény megszorításoknak – fogalmazott Ciprasz.

Januárban azzal nyert, hogy megígérte, véget vet a megszorításoknak. Az általa vezetett Sziriza az első baloldali párt, amely valaha Görögországot kormányozta. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a “megszorítások ördögi köre bezárul” az országban.

A görögök nagyon várták az ígéretek betartását, de a kezdeti lekesedés halványult, ahogy Athén és Brüsszel között egyre húzódott a megállapodás megszületése, és úgy tűnt, a nemzetközi hitelezők nem adják meg, amit Ciprasz akart. Athén nem fizette vissza a tartozását az IMF-nek júniusban. Egy idő után tömegesen mentek az emberek a bankokba, hogy kivegyék a pénzüket. A kormány korlátozásokat vezetett be, mindenki csak napi 60 eurót vehetett föl. Egyre gyakrabban merült föl a kérdés: vajon Görögország meg tudja-e tartani az eurót?

Ciprasz népszavazást írt ki július 5-re a görög pénzügyi mentőcsomagról. A görögök 62%-a a nemre szavazott, vagyis nem támogatták a hitelezőkkel való megállapodást. Többször fölmerült egy lehetséges GREXIT-ről szóló forgatókönyv is.

Végül Janisz Varufakisz pénzügyminiszter lemondott. Az eurócsoport ezek után fölajánlotta Athénnak a 86 milliárd eurós harmadik mentőcsomagot, amelynek feltétele az újabb megszorítások bevezetése. A görög parlament megszavazta a megállapodást, de a Szirizán belül komoly törésvonalak keletkeztek. A Cipraszékban csalódott főként fiatalok a pártból kiszakadó, Panajotisz Lafazanisz volt energiaügyi miniszter vezette Népi Egység (LEA) mellé álltak. Végül augusztusban Alekszisz Ciprasz lemondott a miniszterelnöki posztról.

Úgy tűnik, az általa korábban emlegetett ördögi kör nem zárult be.
Görögországban a legkeményebb megszorítások jövő hónapban várhatók: adóemelések, valamint a nyugdíj és a kiadások csökkentése.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Insight

Szíria: politikai sakkjátszma