rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Új útvonal - Horvátországon keresztül próbálkoznak a menekülők


Magyarország

Új útvonal - Horvátországon keresztül próbálkoznak a menekülők

A délmagyar határzár miatt Magyarország helyett Horvátországon keresztül próbálnak Európa nyugati felébe jutni a menekültek.

A szerb közszolgálati televízió szerint kedden este Belgrád és a magyar határ helyett a horvát határhoz indult több, menekültekkel teli busz a szerb-macedón határról.

A belgrádi kormány kedden világossá tette, számukra elfogadhatatlan, hogy más államok visszaküldjék Szerbiába a menekülteket, miközben további menedékkérők érkeznek az országba.

- A feladatunk, hogy Szerbiát amennyire csak lehet, biztonságossá tegyük, de ezekről az emberekről is gondoskodjuk, hogy bebizonyítsuk, kellően humánusak vagyunk. Ez azonban egy európai probléma, amit képtelenség egykönnyen megoldani, pláne nem egyetlen országnak, pláne nem Szerbiának, amely az egyik legkisebb állama a kontinensnek – fogalmazott a szerb belügyminiszter.

A magyar kormányfő egy tv-interjúban azt mondta, automatikusan kiutasítják azokat a Magyarországra érkezőket, akikről kiderül, hogy nem adtak be Szerbiában menedékkérelmet.

- Ilyen esetben ha valaki azt állítja magáról, hogy menekült, megkérdezik, hogy beadta-e Szerbiában a menedékkérelmét. És ha nem adta be, miután Szerbia biztonságos ország, el fogják utasítani – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő szerint emiatt magas lesz a visszatoloncolási arány. A politikus a TV2-nek adott televíziós interjúban azt is mondta, hogy a most érkező bevándorlók nagy része nem menekült, ahogy fogalmazott, “ezek az emberek nem a biztonságukért jönnek, nem az életükért futnak. Akinek nem jó a szerb, a magyar és az osztrák életszínvonal sem, az nem a biztonságot tartja szem előtt, hanem az életszínvonalat”.

Az egyik horvát hírcsatorna szerint egyébként a görög-macedón határ macedón oldalán Magyarországot elkerülő, Horvátországon keresztül vezető új útvonalat javasló térképeket osztanak a menekülőknek.

Libanon

Tovább durvul a szemétbotrány Libanonban