rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Corbyn/Cameron: nem vérre ment az első parlamenti asszó Londonban


Egyesült Királyság

Corbyn/Cameron: nem vérre ment az első parlamenti asszó Londonban

Megvolt az első kormányfői kérdés-válasz a brit parlamentben azután, hogy az ellenzéki Munkáspárt megválasztotta új elnökét.

Jeremy Corbyn, akit radikális baloldaliként tartanak számon, és amúgy különc hírében áll, máris megtörte a hagyományos koreográfiát.

Úgy döntött, hogy nem saját kérdéseit teszi fel David Cameronnak.

Azt mondta, sokan panaszkodnak neki arra, hogy konkrétan ez a hagyomány, hovatovább a brit parlament munkája általában eltávolodott az emberektől, és szeretnék, ha ez megváltozna. Úgyhogy ő szétküldött sok ezer emailt, hogy ugyan írják meg neki, mit kérdeznének a kormányfőtől. 40 ezer válasz érkezett.

David Cameronnak nem volt ellenére a hang, amelyet az ellenzék új vezére megütött. Modjuk a kormányfő készségességében nyilván nagy része van annak, hogy a radikális Corbynnal a Munkáspártnak nem lesz könnyű választást nyernie. És ezt nemcsak ő, hanem a Munkáspárt nagyöregjei is tudják. Tony Blair is minden módon próbálta ezt mondani a párttagságnak az elmúlt hetekben, de aztán mégis Corbyn győzött, mégpedig az első körben, a szavazatok majdnem 60 százalékával.

David Cameron válaszában először is szívélyesen üdvözölte a frontvonalban az új pártelnököt, majd biztosította arról, hogy ő maga is jó néven venné, ha valóban hasznossá tennék ezeket a perceket.

Jeremy Corbyn formabontó fellépése nem mindig kelt ilyen jó hatást. A minap azzal került az újságok címlapjára, hogy nem énekelte a himnuszt egy ünnepségen, amelyet a II. világháború emlékére tartottak a Szent Paul katedrálisban.

Ami szerdai parlamenti asszóját illeti, elemzők arra számítottak, hogy keményebb szócsatát vív majd David Cameronnal.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Törökország

Égei-tenger: itt kezdődik a menekültek kálváriája