rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A nyugati hatalmakat okolja a szíriai elnök a menekültáradatért


Szíria

A nyugati hatalmakat okolja a szíriai elnök a menekültáradatért

Újságírók szűk körében nyilatkozott a szíriai elnök. Bashar al-Aszad most először beszélt nyilvánosan az Európára nehezedő menekültáradatról.

Az orosz médiának adott egy interjújában a nyugati hatalmakat hibáztatta a terroristák támogatásáért, ami a szíriai elnök szerint a civil lakosság meneküléséhez vezetett.

Bashar al-Aszad szerint az európai álláspont ellentmondásos:

- Hogyan szomoríthat el jobban egy gyermek halála, aki a tengerbe veszett, mint azon gyerekek tragédiája, akiket ezrével ölnek a terroristák Szíriában? Ugyanígy az idősek, a nők és a férfiak halála. Az európai kettős mérce nem fogadható el – mondta a szíriai elnök, Bashar al-Aszad.

A Szíriában négy éve pusztító háború miatt már több mint 250 ezren haltak meg. A konfliktus előtt Szíria többségében szunnita ország volt, azonban az Aszad-rezsim a síita alavitákra és a Hezbollahra támaszkodott.

- A nyugat támogatja a terroristákat a krízis kezdete óta, amikor ez még “békés felkelés” volt, ahogy ők nevezték. Később azt mondták, hogy ez megfojtotta az ellenzéket. Most pedig azt mondják, hogy ezek a terroristák, mint az al-Nuszra és az Iszlám Állam a szíriai állam, a szíriai rezsim és a szíriai elnök miatt nyertek teret – magyarázta Bashar al-Aszad.

Az al-Nuszra az al-Kaida terrorhálózat szíriai szárnya. Az magát Iszlám Államnak nevező dzsihadistákat a világ legjobban szervezett, legveszélyesebb és legjobban finanszírozott terrorszervezeteként tartja számon az ENSZ BT, a nyugati hatalmak és Szaúd-Arábia.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Görögország

Mindenképp Nyugat- vagy Észak-Európába akarnak jutni a menekültek