NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

1-5 év börtönt kaphat a gyerekekbe rúgó operatőr, László Petra

1-5 év börtönt kaphat a gyerekekbe rúgó operatőr, László Petra
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Befogadta a feljelentést a gyerekekbe rúgó operatőr ellen a hatóság. A világsajtót is bejárta az a két videó, amin látni, hogy László Petra

HIRDETÉS

Befogadta a feljelentést a gyerekekbe rúgó operatőr ellen a hatóság. A világsajtót is bejárta az a két videó, amin látni, hogy László Petra szándékosan elgáncsolt egy kisgyermekével szaladó férfit, aki emiatt ráesett kisfiára, és azt is látni, hogy László Petra gyerekekbe rúgott bele.

Az operatőrnővel szemben garázdaság vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást csütörtökön a Szegedi Járási Ügyészség, miután a feljelentést befogadta a Csongrád Megyei Főügyészség.

Az operatőrnő „a rendelkezésre álló adatok szerint bűncselekményt követett el migránsok sérelmére”, fogalmaz a főügyészség hivatalos közleménye. A feljelentés szerint a helyszínen forgató operatőrnő több menekültet bántalmazott, köztük gyermekeket is.

Az operatőrnő által elgáncsolt férfi elismert futballedzőként dolgozott Szíriában. Oszama al-Abd al-Mozen, rövidebb nevén Oszama al-Ghadab egy első osztályú csapattal dolgozott Szíriában. Az al-Fotuwa megbecsült edzője volt, mielőtt elmenekült Deir az-Zúr városából a mindent elpusztító háború miatt. Hírek szerint erre a térségre nyomultak be először az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadista fegyveresei. Az edző hétéves fiával menekült el, őt vitte a karjaiban, amikor Röszkénél elgáncsolta László Petra.

‫Profile Pictures - أسامة العبد المحسن | Facebook‬ „A Szegedi Járási Ügyészség a feljelentés adatai alapján garázdaság vétsége gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A nyomozás lefolytatásával a Szegedi Rendőrkapitányságot bízta meg. A nyomozás a Szegedi Járási Ügyészség fokozott felügyelete mellett folyik. A nyomozás során az eljáró hatóság vizsgálja az esetlegesen megvalósuló súlyosabban minősülő bűncselekmény megállapíthatóságát is.” – olvasható Dr. Kopasz Zsolt Csongrád megyei főügyész közleményében.

László Petra cselekedete azonnal élénk vitát robbantott ki a hazai közbeszédben, és mivel a német RTL újságírója, Stephan Richter videót töltött fel a történtekről a Twitterre, még aznap berobbant a nemzetközi sajtóba. A brit The Guardian cikke a videófelvétel megjelenésekor már arról szólt, hogy akár 5 év börtönbüntetést is kaphat a gyerekekbe rúgó operatőr.

Dr. Bárándy Péter büntetőjogász a sajtóban eddig megjelent részletek alapján pontosított kérdésünkre, szerinte 1-5 évig terjedő börtönbüntetés kiszabására lehet számítani, ha megállapítható László Petra bűnössége, és elképzelhető az is, hogy felfüggesztett büntetésről születik ítélet.

A garázdaság gyanúja az ügyben nyitó tétel, hiszen az erőszakos cselekedet megbotránkoztatásra alkalmas környezetben és módon történt.

A testi sértés a sérülés gyógyulásának időtartama alapján büntetendő. Súlyos testi sértés kísérletét is lehet vizsgálni, ilyenkor nem számít, hogy bekövetkezett-e nyolc napon túl gyógyuló sérülés. Önmagában az is elegendő, hogy az elkövető a cselekedet pillanatában tisztában volt annak lehetőségével, hogy amit tesz, az komoly sérülést is okozhat. Ez esetben a kisgyermeket karjaiban vivő férfi elgáncsolásakor egyértelmű a jogász szerint, hogy az operatőr tudta, hogy a férfi eleshet, és azzal is számolnia kellett, hogy a nagy testű férfi ráesik a gyerekre, ami komoly sérüléssel járhat.

Dr. Bárándy Péter szerint ha felmerül, hogy a cselekedet aljas indokból és/vagy védekezésre, illetve akaratnyilvánításra képtelen személy ellen történik, az súlyosabb büntetés kiszabására ad módot.

A valamely közösség tagja elleni erőszakot is 1-5 év börtönnel bünteti a jogalkotó, abban az esetben is, ha valaki nem tartozik egy faji, etnikai vagy vallási csoporthoz, de az elkövető úgy vélte.

A jogász szerint nem minősítő, de súlyosbító körülmény, hogy az erőszakot kiskorú ellen követte el az operatőrnő, amikor gyerekbe rúgott. Ebben az esetben a súlyosbító körülmény annyit jelent, hogy az 1-5 év időn belül a hosszabb büntetési idő kiszabása felé tereli az ítélkezést.

Az önmagában nem feltétlenül enyhítő körülmény, ha László Petra azt mondja a bíróságon, hogy a rendőri intézkedést akarta segíteni azzal, hogy a rendőr elől gyerekével elszaladó férfit elgáncsolta. Azt megtehette volna az operatőr, hogy a férfi elé áll, de fizikai erőszakot alkalmazni törvénytelen.

A jogász szerint enyhítheti az ítéletet, ha az elkövetőnek kiskorú eltartásáról kell gondoskodnia. László Petra iskolás gyerekeket nevel, így a bíróság tekintetbe veszi minden bizonnyal, hogy anyaként gondoskodnia kell róluk, ami az enyhébb büntetés kiszabását teszi lehetővé.

Enyhítő lehet az is, ha a bíróság szerint az erőszak megnyilvánulása enyhének mondható, de mutathatják azt is a nyomozás által feltárt részletek, hogy a tettes kegyetlen volt.

Sok múlik azon is, hogy az operatőr megbánta tettét. A történtek után két nappal László Petra nyílt levélben fejezte ki sajnálatát. Mint írja, pánikba esett, mert megijedt a menekültek tömegétől. Nyílt levelét röviddel azt követően tette közzé, hogy a sajtó hírül adta az ellene szóló feljelentés befogadását és a nyomozás megindítását.

A napszak is befolyásoló tényező lehet, mert éjszaka kiszolgáltatottabb helyzetben vannak az áldozatok, míg fényes nappal forgalmas helyeken az elkövető fokozott elvetemültségét mutatja, hogy más emberek jelenléte sem tartotta vissza az erőszakos cselekedettől. László Petra nappal, sok civil és számos rendőr, sőt kamerák jelenlétében rúgott gyerekekbe és gáncsolta el a gyerekét vivő férfit.

Felfüggesztett büntetést csak két évnél rövidebb idejű szabadságvesztés esetén szabhatnak ki, és csak akkor, ha az ítélet akkor is eléri célját, ha nem kerül végrehajtásra, magyarázta az Euronews-nak dr. Bárándy Péter.

HIRDETÉS

A közösségi oldalakon sokan indulatosan követelik László Petra megbüntetését, mások szerint viszont helyesen cselekedett. A társadalmi elvárás közvetlenül nincs hatással az ítéletre, hiszen a bíró gondolkodásmódját meghatározza a jogalkotó, szankciót rendelve egy-egy cselekmény, magatartás mellé.

Az ítélkezésnél viszont mindenkor figyelemmel van a bíróság arra, hogy társadalmi szinten is, illetve az elkövetőre nézve is megelőző hatása legyen az ítéletnek, visszatartson másokat és az adott személyt a hasonló cselekedetektől. Ez az ún. generális és speciális prevenciós szempontrendszer.

Sok menekült azért tör ki a magyarországi gyűjtőpontokról, így a Röszke közelében lévő kukoricaföldről, mert attól tartanak, hogy a magyar regisztrációs eljárás miatt nem folytathatják útjukat Nyugat-Európa felé. Mások amiatt törtek ki a területről, mert több napon át kellett a szabad ég alatt éjszakázniuk, ami a szeptemberi hideg éjjeleken már nem csak a gyerekes családok számára volt nehéz.

A László Petra által elgáncsolt szíriai edzőről egyre többen osztják meg azt a fotót is, amin futballistáival látható. A csapatot Szíriában „dream teamként”, álomcsapatként emlegetik, és az angol nyelvű posztokon még mindig így írnak róla szurkolóik. Mivel Al-Mozen már túl van a muzulmánok számára az életben legalább egyszer előírt mekkai zarándoklaton, környezete tiszteletre méltónak tartja, és a Röszkénél történtek után többen üzenték neki, hogy ne essen kétségbe.

A híradások felvételei alapján al-Mozent egy nagyobb fia is azonosította, aki azt nyilatkozta a sajtónak, hogy nem tudja, pontosan hol lehet most édesapja és kisebbik testvére.

HIRDETÉS

‫Timeline Photos - أسامة العبد المحسن | Facebook‬

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megérkezett Madridba a Röszkén elgáncsolt szír férfi

Sajnálja, amit tett a menekültekre támadó operatőr

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák