Az Egyesült Államokban indulatoktól fűtött vita zajlik az Iránnal kötött atommegállapodásról. Sandy Berger, a washingtoni Albright Stonebridge
HIRDETÉSAz Egyesült Államokban indulatoktól fűtött vita zajlik az Iránnal kötött atommegállapodásról. Sandy Berger, a washingtoni Albright Stonebridge Csoport társelnöke, Clinton elnök biztonságpolitikai tanácsadója és az iráni atomegyezmény támogatója. Néhány nappal a megállapodásról szóló első kongresszusi szavazás előtt készítettünk interjút vele.
Euronews, Stefan Grobe: A tárgyaló hat ország közül sehol nem volt olyan heves vita az egyezmény ellenzői és támogatói között, mint az Egyesült Államokban. Miért van ez ön szerint? Izrael befolyása miatt vagy ez csak a republikánus többségű kongresszus Obama-ellenes reakciója?
Sandy Berger: Nos, egész biztos, hogy ez utóbbi is benne van, de nekünk, a közös történelmi események miatt egész más kapcsolatunk van Iránnal, mint Európának. Nagyon közeli kapcsolatunk volt az 50-es, 60-as években a sahhal. 1979-ben, a forradalom idején amerikai állampolgárokat ejtettek túszul. Ez drámai esemény volt. Több mint 440 napig voltak az ottani amerikai nagykövetségen. Ez élénken él az amerikaiak emlékezetében. Szóval, Irán emiatt mindig is gyanús az amerikai emberek számára. A második lényeges elem, hogy felelősséget is érzünk az ottani térség stabilitása miatt, ugyanakkor aggódunk is. Sokan vannak, akik kifejezetten aggódnak Izrael biztonsága miatt. Felmerül a kérdés, hogy vajon ez a mostani megállapodás hátrányosan érinti-e Izraelt. Szóval ezek befolyásolják a helyzetet.
- Az ellenzők fő érve, hogy Irán időt fog nyerni, nagyjából 15 évet, a szankciók feloldásával viszont megkönnyebbülhet majd. A pénzt pedig nemzetközi terrorszervezetek támogatására fordíthatják, vagy elcsalhatják. Szerintük az egyezményt újra kellene tárgyalni. Mit gondol erről?
- 15 évvel ezelőtt, vagy még régebben megakadályozták, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson. Ez még a szankciók előtt volt. Ez a megállapodás előnyökkel jár majd számukra. Nyilvánvaló, hogy az iráni gazdaság javára válik, ha kikerül a szankciók alól, ugyanakkor emiatt ezermilliárd dolláros hiány van most. A gazdaságuk nagyon, nagyon rossz állapotban van. A kérdés, hogy tudnak-e valamihez kezdeni a régióban? Kétségtelenül igen, és ez számunkra és szövetségeink számára aggodalomra adhat okot.
- A kongresszus nem tudja megakadályozni az egyezményt, de belerondíthat. Például útját állhatja annak, hogy az elnök feloldja a szankciókat. Ön szerint az adminisztráció elég erős ahhoz, hogy megakadályozza a kongresszusi vétót?
- Nos, pont ez a helyzet most. 34 szavazatra van szükség ahhoz, hogy az elnök ne tudja megvétózni. Ahhoz, hogy ne kelljen beavatkozni 41 szavazat kell, valószínűleg az adminisztráció ezt szeretné elérni, de erre nincs sok esély. Van mindenesetre mozgástér. A szenátorok és a képviselők közül sokan egész nyáron ezt a megállapodást tanulmányozták. Szerintem lesz megegyezés, de nem hinném, hogy a Fehér Házban most van olyan, aki előre tudna örülni a győzelemnek.
- Az amerikai külpolitika jövőjére nézve milyen következményei lennének annak, ha a kongresszus elutasítaná az egyezményt?
- Az Egyesült Államok már az elejétől kezdve fontos szerepet játszik ebben. Az ország gazdasági koalíciót épített Kínával, Oroszországgal, Indiával és Európával abban a három évben, amikor a szankciók hatályban voltak. Az európai partnereinkkel együtt vezető szerepet játszottunk a tárgyalások során. Szerintem semmi értelme nem lenne, ha erről lemondanánk. Ez nagyon nagy hiba lenne az amerikai vezetés részéről, és a jövőre nézve sem lenne jó. Egy dolgot mondanék: a megállapodást jóváhagyták, így végre kell hajtani. A végrehajtás során az Egyesült Államoknak és a hatoknak erősnek kell lenniük. Természetesen menet közben is lesznek kérdések, még ebben a helyzetben is.
- Európában sokan úgy vélekednek, hogy az egyetlen diplomáciai eszköz, ha állandó szankciók vannak Iránnal szemben. Sokan harsányan kiállnak emellett, ami az Egyesült Államokban zavaró lehet. Aggódik amiatt, hogy nem lesz meg az egység, akkor ha a kongresszus elutasítja a megállapodást?
- Abszolút. Nagyon nehéz lenne fenntartani a szankciórendszert, ha a kongresszus ellene szavazna. Az országok eddig egységes állásponton voltak. Az európai és más országok is, így Irán hajlandó volt tárgyalóasztalhoz ülni, hogy egyeztessen nukleáris programjáról. Komolyan vették. Nehéz lenne visszamenni ezekhez az országokhoz, és közölni velük, hogy a kongresszusnak nem tetszett, ezért fenn kell tartani a szankciókat még hat hónapig, vagy akár egy évig. Nagyon nehéz lenne azt mondani az európai vezetőknek és cégeknek, hogy elnézést kérünk, de az amerikai politika miatt ismét egyeztetni kellene Iránnal. Azt hiszem, tényként kezelhetjük, hogy a szankciókat fel fogják oldani.
- Említette az európai vállalatokat. Már most is érzékelhető, hogy sok cég megy Iránba például Olaszországból vagy Németországból. Ugyanakkor amerikai vállalatok nem. Miért nem mutatják meg nekik, hogy megfelelő üzletet lehet ott kötni?
- Azt hiszem, hogy az iráni szankciók messze túlmutatnak a nukleáris szankciókon. Gyakorlatilag 1979 óta embargó van. Nem csak az atomprogram miatt aggódtunk, hanem a terrorizmus miatt és az ország regionális ügyei miatt is. Azokat a szankciókat, amiket mi vezettünk be, nehezebb lesz feloldani, mint az európai szankciókat.
- Végül, abban az esetben, ha a megállapodást elfogadják, és úgy néz ki, hogy ez meg fog történni, az mit jelent Obama elnök külpolitikai öröksége szempontjából?
- Nos, ez egy rendkívüli fontosságú, történelmi megállapodás. Alapjaiban változtatja majd meg Iránt. Békés szomszédpolitikát jelentene, forradalmi helyett mérsékelt kapcsolatot teremtene. Még el sem kell fogadni ahhoz, hogy felismerjük, milyen jelentős dologról van szó. A nukleáris fegyverekre nincs szükség. Az Iránnal kapcsolatos aggodalmaink nagyobbak, ha van atomfegyverük.