NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megerősítette az unió, hogy bővítenék a kvótarendszert

Megerősítette az unió, hogy bővítenék a kvótarendszert
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Bizottság megerősítette, hogy az eddig tervezett negyvenezer helyett 160 ezer migránst osztanának el az unió tagállamai között. Az új

HIRDETÉS

Az Európai Bizottság megerősítette, hogy az eddig tervezett negyvenezer helyett 160 ezer migránst osztanának el az unió tagállamai között.

Az új rendszer alapján Magyarországról is vinnének el menedékkérőket.

A terveket még jóvá kell hagyni, a hivatalos bejelentés szerdán történhet meg.

Közben az Európai Bizottság két tagja a görögországi Kos szigetén ígért több segítséget a menekültválság kezeléséhez.

- Kos a frontvonalon van és nem hagyhatjuk egyedül a problémával. Ez egy egy globális ügy, amely európai megoldást és szolidaritást igényel. Eljött az igazság pillanata az európai történelemben – mondta Frans Timmermans bizottsági alelnök.

Görögország hamarosan újabb pénzügyi gyorssegélyt kap a válság kezeléséhez és egy uniós befogadóállomás is épül, ahol elbírálják majd a menedékkérelmeket.

Kos szigetére az utóbbi időszakban több ezer migráns érkezett Törökországból.

Az Európai Bizottság szerint a helyiek példamutatóan segítették a menedékkérőket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét