rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem akar drágulni a nyersolaj


gazdaság

Nem akar drágulni a nyersolaj

Ismét csökkenőben az olaj világpiaci ára. Ugyan néhány napig emelkedett az észak-amerikai WTI és a Brent is, de ez a trend nem tartott sokáig. A világgazdaság növekedési ütemével, azon belül is főleg a kínai gazdaság növekedésének lassulásával kapcsolatos aggodalmak lefelé húzzák a nyersanyagok árát.

Az elmúlt évben a Brent 47,5 százalékot, a WTI 54 százalékot vesztett értékéből.

A problémákat tetőzi, hogy egyes jelentések szerint a nyersolaj túlkínálat tovább tarthat, mint elemzők várták.

Az amerikai Kőolaj Intézet kedden közzétett adatai szerint az amerikai nyersolaj készletek 7,6 millió hordóval, 456,9 millió hordóra nőttek augusztus 28-ra. Elemzők ennél sokkal kisebb mértékű készletbővülésre számítottak.

A Reuters által megkérdezett olajpiaci elemzők úgy vélik, hogy a Brent hordónkénti ára átlagosan 62 dollár, míg a WTI 57 dollár körül fog mozogni 2016-ban.

Szerdán napközben a Brent hordónkénti ára 49 dollár, a WTI-é 44,6 dollár körül mozgott.

gazdaság

Kanada recesszióban