rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Okos újdonságok a világ legnagyobb bringa-börzéjén - Eurobike 2015


hi-tech

Okos újdonságok a világ legnagyobb bringa-börzéjén - Eurobike 2015

Augusztus végén rendezték meg a világ legnagyobb és legrangosabb kerékpáros szakmai kiállítását a németországi Friedrichshafenben. Az Eurobike 2015 látogatói 53 országból érkező 1300 kiállító standjai közt barangolhattak. Idén az e-bike volt a középpontban.

Íme Cobi, amelynek intelligenciája vetekszik az okosautókéval. A rendszer egyik része a kormányra szerelhető, hüvelykujjal iránytható Cobi Hub, szoftver oldalról pedig egy, a kerékpáros okostelefonján futó mobilalkalmazás. Azon túl, hogy a Hub LED-es körfénye első lámpaként funkcionál, egy gyorsulásmérővel összekapcsolt fény- és hangjelzés is van benne a tolvajok ellen.

- Ez egy olyan rendszer, amelynek segítségével bármelyik bicikliből okoskerékpárt varázsolhatunk. Hat különféle kiegészítőből csináltunk egyet. Az egésznek az alapja az okostelefon és a több mint 100 funkcióval rendelkező applikáció. Ennek köszönhetően élvezetesebbé válik a bicajozás – magyarázta Andreas Gahlert, a Cobi alapító-vezérigazgatója.

A Corratec Lifebike
nevű bringájátAzok számára tervezték, kik túlsúlyosak vagy gyenge a szívük. A kerékpár elektromos meghajtásra vált, ha az út nehézzé válik.

A piacon kapható legkisebb kerékpáros GPS-t a Lezyne gyártja. Akkora, mint egy tictac-os doboz, és bármilyen Bluetooth-összeköttetéssel rendelkező eszközhöz csatlakoztatható, pl. teljesítménymérő vagy pulzus monitorhoz is. Száguldás közben is jelzi a bejövő telefonhívásokat, sms-eket és e-maileket.

Az olasz NEOX egy sor ügyes elektromos kerékpárt hozott az Eurobike kiállításra, amelyeknél az akkumulátort és a sebességváltót beépítették a vázszerkezetbe. A bicikliket különleges biztonsági megoldásokkal is ellátták.

- Ezek közül az egyik az, hogy a hátsókereket néhány másodpercen belül ki tudjuk engedni. A lánc egy teljesen zárt egységben forog, így nem maszatoljuk össze a kezünket. És van egy PIN-kóddal működő lopáselleni szerkezet is, amely a bicajt “üresbe” teszi, így aztán a biciklitolvaj nem tudja elvinni – magyarázta Gianni Mazzeo, a NEOX vezérigazgatója.

A kiegészítők és sportruhák piaca is egyre fontosabb. Ez az innovatív és funkcionális anyagból készült Sealskinz-zokni tökéletesen vízálló.

A Vaude a szó szoros értelmében “re-cycling” rövidnadrágjai halászhálóból készültek, és a párnázott részek kávézacc-olajat tartalmaznak.

A Dare 2b vízálló dzsekije pedig 100 százalékban visszaveri a fényt.

Azoknak pedig, akik kerékpározás közben is ügyelnek arra, milyen napszemüveget viseljenek, itt ez az újdonság, amelynek lencséje pillanatokon belül alkalmazkodik a fényviszonyokhoz, és az UV-sugárzás szintjének megfelelően sötétedik.

- A lencse tulajdonképpen úgy viselkedik, mint egy kis tévékészülék, mint egy folyadékkristályos lemez. Már 8 volt elegendő ahhoz, hogy a kristályok besötétedjenek. Csak meg kell nyomni rajta a gombot, és a lencse ismét kivilágosodik – mondta Az Uvex márkamenedzsere, Matthias Adler.

A Seatylock nevű nyerget 15 másodpercen belül lakattá alakíthatjuk át. Már az év végén már piacra dobják. 150 eurót kérnek érte.

Végül, de nem utolsósorban bemutatták az EAL speciális emelőjét, amellyel erőlködés nélkül fel tudjuk tenni a bringát a kocsi kerékpártartójára.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Éneklő, táncoló és bűvöskocka-bajnok robotok Moszkvában: Robostation

hi-tech

Éneklő, táncoló és bűvöskocka-bajnok robotok Moszkvában: Robostation