rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Éneklő, táncoló és bűvöskocka-bajnok robotok Moszkvában: Robostation


hi-tech

Éneklő, táncoló és bűvöskocka-bajnok robotok Moszkvában: Robostation

Együttműködésben a

Íme Thespian, vagyis Színész, a robot! A brit robottudósok által kifejlesztett Thesp, ahogy becézik, nevéhez méltóan énekel, táncol, beszél és együtt nevet velünk. Sőt mi több! Hanglejtése, hangulata és beszédmódja is változik, attól függően, hogy éppen kivel társalog.

Thesp egyike annak a 30 robotnak, amelyekkel a moszkvai Robostation kiállításon találkozhatnak az érdeklődők.

Itt a fiatalok képet kaphatnak arról, mennyi munka fekszik egy-egy ilyen okos szerkezetben.

- Bevezetjük a gyerekeket a robotok világába, hogy megértsék, nem veszélyesek, hanem érdekesek, és dolgozni is lehet velük – mondja Andrej Kavunos kiállítási asszisztens.

- A lányom el van bűvölve a kiállítástól, annak ellenére, hogy még kicsi, ő hozott el engem ide. Jó lenne még sok ilyen tárlat – lelkesedik egy anyuka, Angelina Jurcsina.

- Nagyon érdekes itt. Az unokámmal jöttem. Érdekes, izgalmas és informatív – mondja Olga Nyikolajevna.

A kiállítás másik sztárja Cubinator. A robot pillanatok alatt kirakja a Rubik-kockát.

Az ír fejlesztésű droid, az egykori Guiness-rekorder robot, 20 másodpercen belül megoldja a feladatot.

A Robostation arra is lehetőséget biztosít a gyerekek számára, hogy építsenek maguknak robotot. A szervezők azt mondják, naponta háromezer látogatójuk van.

A Robostation október 15-ig várja az érdeklődőket Moszkvában.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

hi-tech

Szeretne egy új ruhát? Nyomtasson magának egyet!