NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tömegével költöttek az emberek Görögországban a tőkekontroll előtt

Tömegével költöttek az emberek Görögországban a tőkekontroll előtt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Újabb meglepetés Görögország gazdaságától. Az adóssággondok ellenére a második negyedévben 0,9 százalékkal nőtt a GDP. Az előzetes számítások 0,8

HIRDETÉS

Újabb meglepetés Görögország gazdaságától. Az adóssággondok ellenére a második negyedévben 0,9 százalékkal nőtt a GDP. Az előzetes számítások 0,8 százalékra számítottak. A tőkekontrollt június végén vezette be Athén, elemzők szerint a harmadik negyedévben már érezhető lesz a hatása.

2014 harmadik negyedévében is 0,9 százalékkal nőtt a GDP, majd a negyedik negyedévben 0,2 százalékkal zsugorodott, és az idei első negyedév is még gyenge eredményt hozott.

A második negyedév fellendülésére az egyik magyarázat a turisztikai szezon elindulása. 2,2 százalékkal nőtt a Görögországba látogatók száma, és a tőkekontroll ellenére is sokan nyaralnak ott. Az ország 25 millió turistára számít idén.

A másik magyarázat, hogy még a tőkekontroll bevezetése előtt, az emberek többet költöttek drágább, értékálló termékekre, ezekbe fektetve pénzüket ahelyett, hogy a bankban őrizték volna megtakarításaikat.

Egyes számítások viszont arra mutatnak, hogy a szezonális kiigazítások nélkül a harmadik negyedévben akár 1,7 százalékkal is nőhet a gazdaság.

A kormány a gazdaság 2,3 százalékos zsugorodására számít a 2015-ös év egészét tekintve.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén