NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Őrült héten vannak túl a tőzsdék

Őrült héten vannak túl a tőzsdék
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nem tudták kiheverni a fekete hétfőt a kínai tőzsdék. Hiába került feljebb pénteken a Shanghai Composite 4,8 százalékkal, a Shenzhen Composite 5,4

HIRDETÉS

Nem tudták kiheverni a fekete hétfőt a kínai tőzsdék.
Hiába került feljebb pénteken a Shanghai Composite 4,8 százalékkal, a Shenzhen Composite 5,4 százalékkal, a hetet összességében 8 százalék körüli mínuszban zárták.

A kínai gazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmak az egész világra kihatottak. A vezető nyugat-európai tőzsdék mellett az amerikai Wall Street is hullámzó teljesítményt mutatott.

Mike Ingram, a BGC piaci szakértője szerint a háttérből részvényvásárlásokkal támogatják a sanghaji tőzsdét. De mivel jó néhány alapvető probléma van Kínában, ezért az elemző szerint lesz még mire felfigyelni az idén.

A hét végére némileg stabilizálódott a piac, habár a kereskedési hangulaton továbbra is a bizonytalanság látszik. Néhány irányadó index, mint a londoni FTSE vagy a párizsi CAC 40 még pénteken is erősödni tudott, a frankfurti DAX viszont végül mínuszban készült a hétvégére.

A Geo Securities vezérigazgatója, Francis Lun arról beszélt, hogy a befektetőknek, akik rengeteg pénzt vesztettek az elmúlt hetekben, kell valamilyen pszichológiai segítség. Valakinek enyhítenie kell a veszteségek felett érzett fájdalmukat, reményt kell adni még a legsötétebb órákban is, hogy van fény az alagút végén.

A budapesti Bux is érezte a hullámzó nemzetközi kedélyeket, a pénteket végül 0,8 százalékos gyengüléssel zárta.

Ha Kína továbbra is sérülékeny marad, az kétségtelenül hatással lesz a világ többi piacára is.

Kína piaca 43 százalékot vesztett már idén a korábbi rekordmagasságából, az eurozóna összességében 18, az Egyesült Államok pedig 13 százalékkal került lejjebb.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Talpraáll a kínai pánikból a világgazdaság

Hogyan nőtt mégis 50 milliárd dollárral Zuckerberg vagyona, ha a Facebook állítólag hanyatlik?

Pánik a Sao Paulo-i tőzsdén