rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Sok mindenért állt bosszút a virginiai tévés


világ

Sok mindenért állt bosszút a virginiai tévés

A 41 éves Vester Flanagan, aki szintén a virginiai Roanoke tévéadójánál dolgozott újságíróként, míg két évvel ezelőtt el nem bocsátották, autóval menekült el. Amikor bekerítette a rendőrség egy autópályán, végzett magával. Válságos állapotban szállították kórházba, ahol nem sokkal később meghalt.

Ki volt Flanagan?

A férfi köztudottan haragban volt a lelőtt operatőrrel, aki korábban állítólag panaszt nyújtott be ellene munkáltatóiknál. A riporternőről pedig az elkövető azt állította, korábban rasszista megjegyzéseket tett rá.

A csatorna elnök-vezérigazgatója szerint Flanagan kereste a konfliktust és nehéz volt vele együttdolgozni. Elbocsátása után rendőrrel kísértették ki munkahelyéről. A megyei seriff szerint a férfi zavart elméjű volt. Kirúgása után Flanagan beperelte az egész tévétársaságot, mondván, diszkriminálták őt. A bíróság tavaly júliusban szüntette meg az ügyet.

A nyomozók úgy gondolják, Flanagan hosszasan készült a gyilkosságra; az ABC televízió híradójának 23 oldalas faxot küldött nem sokkal a gyilkosság után. A rendőrség erről nem közölt részleteket, de sajtóértesülések szerint a fekete férfi a terjedelmes üzenetben egyebek között a faji megkülönböztetésre panaszkodott. Azt állította, akkor telt be nála a pohár, amikor júniusban egy fehér rasszista támadó meggyilkolt kilenc fekete hívőt egy charlestoni templomban.

Flanagan 2 nappal később, legálisan vásárolt fegyvert.

Tenni kell valamit!

A Fehér Ház aggódik az újabb fegyveres támadás miatt.

Az elnöki adminisztráció sajtófőnöke, Josh Earnest arra emlékeztetett, hogy egy ideje szaporodnak ezek az esetek, ami riasztó. Úgyhogy arra kéri a kongresszust, hogy valami módon vessen gátat ennek a folyamatnak. A fegyvertartási törvény szigorítása nyilván sokat segítene az ilyen esetek megelőzésében – tette hozzá.

Obama elnök maga is megszólalt a gyilkosság után: úgy fogalmazott, hogy megszakadt a szíve, amikor megnézte a felvételt.

Flanagan családja a meggyilkolt tévések rokonainak bocsánatát kérte mondván, hogy számukra is megdöbbentő és fájdalmas, ami történt.

Terméketlen vita a fegyverviselésről

Az Egyesült Államokban több mint három évvel ezelőtt kezdődött a vita a fegyvertartás szigorításáról. Akkor egy iskolában gyilkolt egy ámokfutó (Newtown, Sandy Hook általános iskola), nagyon sok diák és tanár meghalt.

Akkor úgy tűnt, hogy a törvényhozás és a lakosság is elképzelhetőnek tartja, hogy az amerikaiaknak szimbolikus jelentőségű szabad fegyverviselést korlátozzák. De végül is kudarcot vallott az ügy, az elképzelés ellenzői heves támadásba lendültek, és ez meghozta a várt eredményt. A kongresszus levette a a kérdést a napirendről.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Év végéig ebolamentes lehet Nyugat-Afrika