rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Német-francia-ukrán csúcs az újabb harcok miatt


Ukrajna

Német-francia-ukrán csúcs az újabb harcok miatt

Az ukrajnai konfliktus kiújulása miatt tartanak rendkívüli megbeszélést a francia, a német és az ukrán vezetők hétfőn Berlinben.

Február óta ez lesz az első csúcstalálkozó közöttük, amely jelképesen vagy véletlenül az ukrajnai Függetlenség Napjára esik. Laurent Fabius francia külügyminiszter szerint a hadműveleteket azonnal le kell állítani, a nehézfegyverzetet ki kell vonni, és szabad választásokat kell tartani Kelet-Ukrajnában. Minderről legkésőbb decemberig gondoskodni kell – tette hozzá a francia és ukrán elnök, valamint a német kancellár jövő hétfői találkozója előtt.

A hét elején Mariupol és Horlivka környékén voltak ismét összecsapások, két ukrán katona és több civil halt meg. Az orosz elnök szerint ezért a kijevi kormány a felelős.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Németország

Párton belüli vita a görög mentőcsomagról Németországban