NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az Eurogroup is áldását adta a harmadik görög mentőcsomagra

Az Eurogroup is áldását adta a harmadik görög mentőcsomagra
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Ez több mint 86 milliárd eurót jelent Athénnak, de korántsem biztos, hogy a mostani kormány költi majd el.

HIRDETÉS

Miután az athéni parlament rábólintott, az Eurogroup is jóváhagyta azt a megállapodást, amelyet a harmadik pénzügyi mentőcsomagról kötöttek a görög kormánnyal.

Athén meg is kapja az első, 26 milliárd eurós részletet jövő szerdáig.

Ebből a görög kormánynak rendeznie kell elmaradt törlesztőrészleteit, illetve ki kell fizetnie saját közalkalmazottainak bérét, amivel szintén adós már több hónapja.

Az eurózóna pénzügyminisztereinek pénteki, maratoni találkozója után a csoport elnöke, Jeroen Dijsselbloem elmondta, hogy a korábban nyilvánosságra hozott összegnél valamivel több, 86 milliárd euró körüli összeget szavaztak meg a nemzetközi hitelezők Athénnak.

Görögország 5 év alatt harmadszor kér pénzügyi segítséget a nemzetközi közösségtől.

A január óta folyó tárgyalássorozat a végsőkig megosztotta a görög kormánypártot. A radikális baloldali Sziriza keményvonalasai vállalhatatlannak tartják mindazt, amit Alekszisz Ciprasz végül is bevállalt a nemzetközi segítségért. De akárhogy is, az biztos, hogy ez épp az ellenkezője annak, amit a görögöknek ígért az előrehozott választások idején, januárban.

A görög sajtó azt írja, hogy a kormányfő jövő héten bizalmatlansági indítványt kér maga ellen. Kormánypárti politikusok szerint nem ez, hanem a párton belüli ellenzékének meggyőzése jelenthet csak garanciát arra, hogy Alekszisz Ciprasz a helyén marad. Máskülönben újból előrehozott választások lesznek Görögországban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megnyugudni látszik az izlandi vulkánkitörés Grindavik mellett

Erőteljes szavakkal kérte az ENSZ menekültügyi főbiztossága: küldjenek több segélyt Ukrajnának

Több tucatnyian meghaltak egy kolumbiai földcsuszamlásban