rendkívüli hír

Jelentősen nőtt a világ nyersolajigénye

Éppen ezt olvassa:

Jelentősen nőtt a világ nyersolajigénye

Betűméret Aa Aa

Öt éve nem látott ütemben nő a világ olajigénye – áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentésében, mindez a bővülő gazdaságoknak és az alacsony áraknak köszönhető. Ennek ellenére a túlkínálat jövőre sem csökken.

A Nemzetköz Energiaügynökség számítása szerint a nyersolaj kereslet idén napi 1,6 millió hordóval nő, ami 260 ezer hordóval több, mint amit az előző jelentésében prognosztizált.

2016-ban, ha a makrogazdasági erősödés megmarad, napi 1,4 millió hordó lehet az igény, ez 410 ezer hordóval több, mint korábban számították.

A nem-OPEC tagok várhatóan tovább csökkentik a kitermelést. Ezt támasztja alá az is, hogy az Egyesült Államok kedden visszavette kitermelési előrejelzését, vagyis várhatóan kevesebb palaolajat hoznak a felszínre.

Az IEA szerint beválhat az OPEC stratégiája, hogy tagok nem csökkentik a kitermelést, így megőrizve piaci szerepüket, és egyre nagyobb terhet rakva az amerikai palaolaj-kitermelő vállalatokra.

2014-ben a nem-OPEC tagok még napi 2,4 millió hordó nyersolajat hoztak a felszínre, idén már csak napi 1,1 millió hordót, és ez a mennyiség jövőre tovább 200 ezer hordóval csökkenhet.

Az OPEC országok kőolaj kitermelése átlagosan napi 31,7 millió hordó az elmúlt három hónapot nézve.

Az arányokat persze megváltoztathatja, ha feloldják az Iránt sújtó nemzetközi szankciókat – hívta fel a figyelmet az IEA.