rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szüneteltetik a hazaárulással gyanúsított német újságírók elleni eljárást


Németország

Szüneteltetik a hazaárulással gyanúsított német újságírók elleni eljárást

Egyelőre szüneteltetik a hazaárulás gyanújával két újságíró ellen indított eljárást a sajtó- és véleményszabadság kiemelkedő társadalmi fontosságára tekintettel – közölte pénteken a német szövetségi legfőbb ügyész.

Egy hírblog két munkatársa ellen csütörtökön indítottak eljárást, azon cikkeik miatt, amelyek az internetes kommunikáció hatósági megfigyelésének szigorításáról szóló titkos terveket mutatták be.

- Elmondtam az államügyésznek, hogy kétségeim vannak azt illetőleg, vajon az újságírók a publikációjukkal hátrányt akartak okozni Németországnak vagy pedig előnyhöz akartak juttatni egy külföldi hatalmat- mondta az igazságügyminiszter.

Az eljárás felháborodást váltott ki Németországban, egy online petíció is indult, amelyhez alig néhány óra alatt csaknem 20 ezren csatlakoztak. Számos politikus is bírálta az eljárást.

- Snowden kiszivárogtatásai óta a szövetségi kormány azt próbálja sejtetni, hogy semmi köze az egészhez- mindeközben azt látjuk, hogy a titkosszolgálat valószínűleg szándékosan sérti meg az alkotmányt. És a szövetségi kormány most azokat támadja, akik megpróbálják ezt dokumentálni- véli egy újságíró.

A főleg online jogvédelemmel foglalkozó Netzpolitik.org hírblog közölte: nem engedi megfélemlíteni magát. A német újságírók szövetsége a sajtószabadság elleni támadásnak, két kritikus újságíró elhallgattatására irányuló kísérletnek nevezte a vizsgálatot.

Egyesült Királyság

Lezuhant egy magánjet Angliában, négyen meghaltak