rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egyre intenzívebben támadja Törökország a kurdokat


Törökország

Egyre intenzívebben támadja Törökország a kurdokat

Török harci repülők immár harmadik napja szállnak fel a diyarbakiri légibázisról, hogy iraki és szíriai célpontokat támadjanak. Szíriában az Iszlám Állam állásait, Irakban pedig a kurdok bázisait bombázzák.

Törökország sokáig tétlenül figyelte a déli határainál zajló harcokat, most viszont annál aktívabb lett, még a NATO rendkívüli ülését is szeretné összehívni az ügyben. A kurdok, akik egyszerre harcolnak az Iszlám Állam ellen, és az önálló kurd államért is Törökországgal, az eddiginél is nehezebb helyzetbe kerültek.

Tegnap este 11 felé jöttek török repülők és 10 bombát dobtak a falunkra. A gyerekek és mi is nagyon megijedtünk. Még a vízvezetékeket is kilőtték. Hálásak vagyunk az iraki kormánynak, hogy figyelnek a helyzetre, de nem hisszük, hogy bármit is tesznek az ügyünkben – mondta egy amadiyai férfi.

A Kurd Munkáspárt régóta harcol a kurdok önállóságért, de Törökország és a nemzetközi közösség is terroristaként tekint rájuk véres akcióik miatt.

Nemrég autóba rejtett pokolgépük két török katonai rendészt öltek meg, Surucban egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát. A török fővárosban, Ankarában tüntetettek az elszaporodó akciók miatt, a demonstrációkat a hatóságok vízágyúkkal törték meg.

A török kormány a légitámadásokkal fegyvermentes biztonsági zónát szeretne kialakítani déli határainál, hogy se a kurdok, se az iszlamisták ne jelentsenek fenyegetést az országra. A légitámadásokkal pedig a szíriai felkelőket is támogatják – mondta a török külügyminiszter.

Franciaország

Leborotválta egy busz tetejét az aluljáró