rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kétszáz sérültje van a dél-afrikai vonatbalesetnek


Dél-Afrika

Kétszáz sérültje van a dél-afrikai vonatbalesetnek

Több mint kétszázan sérültek meg egy vasúti balesetben a dél-afrikai Booysens állomás közelében, jelentette a helyi média.

A Metrorail vasúttársaság közleménye szerint közülük legkevesebb százan szenvedtek súlyos sérülést. Egy utas állapota sem kritikus.

Akiket nem tudtak a mentők a helyszínen ellátni, a közeli kórházakba szállították.

A Johannesburg közelében lévő helyszínen illetékesek azt mondták, hogy az egyik vonat a másikba rohant. Az első információk szerint két ingázó vonat ütközött.

- Megerősítem. hogy ugyanazon a vágányon haladt két vonat, az egyik a másikba rohant – mondta Lillian Mofokeng, a Metrorail szóvivője.

A komoly sérülések között nyaki és hátsérülések, csonttörések vannak.

Az ütközés oka egyelőre nem tisztázott, a baleset körülményeit még vizsgálják.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Hollandia

Napraforgókkal emlékeztek az egy éve lelőtt utasszállító áldozataira