rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Görögország: súlyosbodó menekültválság


Görögország

Görögország: súlyosbodó menekültválság

A súlyos gazdasági válsággal küzdő Görögországnak még egy nagy kihívással kell szembenéznie: a tengeren át érkező menekültekkel. Csak január óta több mint 55 ezren érkeztek, ami csaknem tízszer annyi az előző év ugyanezen időszakához képest.

Leszbosz viseli a teher nagy részét. Több mint 20 ezren értek partot a kicsi görög szigeten.

- A halálból a halálba futunk. Minden lépésnél a halállal találkozunk. Menekülünk a halál elől a hazánkból, hogy a tengeren a halállal találkozzunk, és onnan ide menekülünk a táborba, hogy itt is azt találjuk – panaszolta egy idős szíriai menekült.

- Németországba szeretnék jutni, mert úgy halottam, ott tisztelettel fognak velünk bánni. Nem kell a pénzük, a kenyerük, az ételük, semmi se kell. Csak azt szeretném, hogy a gyerekeim iskolába járhassanak – mondta egy férfi.

A török partoktól csupán pár kilométerre lévő sziget mára túlzsúfolttá vált. A helyzet tarthatatlan, a sziget fővárosának polgármestere segítségre várna, egyelőre hiába.

- Úgy érzem, mintha az Európai Unió, a vöröskereszt és az ENSZ egy bombát adott volna a kezembe, ami már lassan elkezdett égni, és én elkeseredetten próbálok segítséget találni, de ők megvárják, amíg a bomba felrobban – mondta a polgármester, Szpirosz Galinosz.

Rendkívül rossz körümények között tengődnek itt a menekültek, nincs elég mosdó, élelem, se takaró. A befogadó tábort 400 főre méretezték, de mára több mint ezren várnak itt a szükséges papírokra, hogy tovább folytathassák útjukat.

Humanitárius katasztrófa: a lakosság 80 százalékának kell segély Jemenben

világ

Humanitárius katasztrófa: a lakosság 80 százalékának kell segély Jemenben