rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kivonultak a nagy légitársaságok több görög utazási irodából


Gazdaság

Kivonultak a nagy légitársaságok több görög utazási irodából

Több nagy légitársaság felfüggesztette görögországi jegyértékesítését az utazási irodákon keresztül, mivel a tőkekontroll miatt fizetési problémák merültek fel. Ezt tette például az Emirates, a Qatar Airways és a Turkish Airlines. A Ryanair viszont engedélyezte, hogy készpénzben fizessenek az utasok. A fapados légitársaság repülőjegyeit eddig online lehetett megvásárolni.

A hellén utazási irodák szövetségének egyik vezetője szerint az utazási irodák már eddig is szenvedtek a válság miatt, rengeteg ügyfelet veszítettek, most pedig a légitársaságokkal vívott verseny miatt kerülnek hátrányba.

A szervezet szerint havi 100 millió eurót veszíthetnek a jegyértékesítési lehetőség felfüggesztésével. Ez főleg a kisebb vállalkozásokat érinti, a nagy légitársaságokat nem, hiszen az interneten továbbra is lehet jegyet foglalni.

Egy a Reutersnek nyilatkozó belga turista úgy vélte, hogy rossz döntést hoztak a légitársaságok. Szerinte normálisan kellene működnie a dolgoknak, ameddig csak lehet. Az éttermek, a benzinkutak szintén gondban vannak, mivel valahogy ki kell fizetniük a beszállítóikat.

A légitársaságok maguk dönthetik el, hogy bevezetnek-e bármilyen korlátozást. A főbb európai és fapados társaságok egyelőre a normális rend szerint működnek

A Lufthansa csoport tagjai továbbra is elfogadják a bankkártyás fizetést.

A török légitársaság, a Turkish Airlines 68 éve üzemeltet járatot Görögországban, az Emirates-el együtt megerősítették, hogy egyes görög utazási irodákon keresztül már nem lehet jegyet vásárolni járataikra. Az Emirates utasai a légitársasági athéni irodáján keresztül viszont online is vehetnek jegyet.

Az Austrian, a Swiss és a Brussels nem vezetett be semmilyen korlátozást.

Az AerCap repülőgépek lízingelésével foglalkozó vállalat, amelytől a görög Aegean Airlines is bérli gépeit, azt közölte, hogy egyelőre nincs fennakadás a fizetésben.