rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Oroszország szerint nem volt népirtás Srebrenicában


Bosznia-Hercegovina

Oroszország szerint nem volt népirtás Srebrenicában

Oroszország megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) azt a határozati javaslatot, amely népirtásként ítélte volna el a srebrenicai tömegmészárlást annak 20. évfordulója alkalmából.

Moszkva szerint a brit határozattervezet politikailag motivált, mivel csak a boszniai szerbeket hibáztatja.

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet azt mondta, hogy a javaslat elfogadása kontraproduktív lenne, és a térségbeli feszültség növekedésével járna.

Nagy-Britannia felháborítónak nevezte az orosz vétót. A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék és az ENSZ Nemzetközi Bírósága is kimondta: az 1995. júliusi vérengzés genocídium volt.

A BT-ben egyperces gyászszünetettel emlékeztek az áldozatokra.

Közben Boszniában több ezren vesznek részt a srebrenicai békemenetben, köztük az 1995-ben elkövetett tömegmészárlás túlélői.

Három nap alatt azt a 110 kilométeres utat teszik meg, amelyen a srebrenicai muszlimok húsz évvel ezelőtt menekültek a boszniai szerb katonák vérengzése elől.

- Egyértelmű, hogy szisztematikusan végrehajtott népirtás történt. Több ezer embert elhurcoltak és meggyilkoltak etnikai hovatartozásuk miatt, ez kimeríti a genocídium fogalmát. Ha ezt nem ismerjük el, akkor nem értem, hogy miről beszélnek az ENSZ-ben – mondta egy túlélő, aki 6 éves volt a mészárlás idején.

Srebrenica az 1992-1995-ös boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a békefenntartók szeme láttára mintegy nyolcezer férfit, köztük kiskorúakat hurcoltak el, és lemészárolták őket.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Újabb babérokra tör Putyin a BRICS-csúcson