rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Átvette hivatalát Görögország új pénzügyminisztere


Görögország

Átvette hivatalát Görögország új pénzügyminisztere

Átadta a stafétabotot hétfő este Jánisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter Evklídisz Cakalotosznak, a nemzetközi hitelezőkkel tárgyaló görög delegáció vezetőjének.

Jánisz Varufakisz hétfőn kora reggel jelentette be, hogy azonnali hatállyal lemond posztjáról. Érzékeltette: távozása azért szükséges, hogy a görög kormány könnyebben megállapodjon a nemzetközi hitelezőkkel.

- Azon kívül, hogy mindketten józanul közelítünk a politikai kérdésekhez, úgy hiszem, még egy dolog közös bennünk: mindketten utáljuk a valódi érvek hiányát, amely rendszerint arról szól, hogy “ez így fog történni, mert eddig is így ment.”

- Nem titkolom, hogy lámpalázam van, és aggódom. A görög történelem egy nehéz időszakában veszem át ezt a posztot. Remélem, van elég tehetségem ehhez a nagyon nehéz feladathoz.

Az új pénzügyminiszter közgazdaságtant, politikatudományt és filozófiát tanult Nagy-Britanniában. Egyetemi tanár, három éve lett parlamenti képviselő.

- Jánisz Varufakisz este kilenc óra után hagyta el a pénzügyminisztérium épületét. Ő volt az eddigi legnépszerűbb, mégis legellentmondásosabb görög pénzügyminiszter.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Egyesült Királyság

A tíz évvel ezelőtti londoni terrortámadás áldozataira emlékezik Nagy-Britannia