rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az EKB nélkül elfogyhat a görög bankok pénze


gazdaság

Az EKB nélkül elfogyhat a görög bankok pénze

Az Európai Központi Bank kezében a görög bankok túlélésének kulcsa. Az EKB igazgatótanácsa hétfőn, majd szerdán tanácskozik arról, meddig és milyen formában támogatja a készpénzhiánnyal küzdő görög pénzintézeteket.

A vészhelyzeti likviditási támogatás keretét az elmúlt három hónapban többször is megemelték. Utoljára június 28-án, 89 milliárd euróra, ám ezen a szinten be is fagyasztották az összeget.

A német Baader Bank elemzője szerint az EKB nem emeli tovább a vészhelyzeti likviditási támogatás keretét, viszont csökkenteni sem tudja. Emelni azért nem fogja, mert azzal gyakorlatilag – ha közvetve is – de az államot finanszírozná, ám nem lesz egy alternatív pénzforrás a hitelek törlesztésére, feltehetően inkább kivárja a tárgyalások végét.

Ha Athén nem törleszti az EKB-nak július 20-án lejáró, 3,5 milliárd eurós hitelét, elvesztheti jogosultságát az ELA-ra, mivel az csak a hitelképes bankoknak jár.

A pénz pedig egyre fogy, sajtóértesülések szerint az elmúlt napokban triplájára emelkedett a készpénzfelvétel az országban, vagyis sokkal többen veszik ki naponta a megengedett 60 eurót.

Elemzők szerint, ha minden görög kihasználná a napi 60 eurós készpénzfelvételi lehetőséget, alig egy-két napon belül kiürülnének a bankok kasszái.

Ha nem oldódik meg hamarosan a helyzet, és a vállalatok sem jutnak pénzhez, nem tudnak fizetni sem dolgozóiknak, sem kereskedelmi partnereiknek. Az import leállhat, és mivel Görögország belső ipar híján, árubehozatalra szorul, hamar áruhiány léphet fel az üzletekben és a gyógyszertárakban is.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

gazdaság

A görög "Nem" húzza a tőzsdéket