rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Volvo Ocean Race misszionáriusai


Sport

A Volvo Ocean Race misszionáriusai

Bár a Team SCA csak a hatodik helyen zárta a Volvo Ocean Race földkerülő vitorlásversenyt, mégis hatalmas sikert ért el.

A Team SCA 12 év után első női csapatként vett részt a versenyen, amelyen ráadásul szakaszt is nyert, ami női csapatnak korábban sohasem sikerült.

Voltak azonban a versenynek nehéz pillanatai is.

- Nincs magánéleted, a hajón zuhanyzó sincs. Alig lehet pihenni. Ha 24 órából hatot aludhatsz, már jól jártál. De ez sem egybefüggő alvás, egyszerre csak két óra jut az időbeosztásunk miatt. Úgyhogy a legnehezebb, amivel a verseny során meg kell küzdeni, az alváshiány.
Ettől függetlenül, van jövő a nők számára a vitorlázásban. A versenyen éreztük, hogy a többiek komoly riválisként kezelnek minket, és nem úgy vannak velünk, hogy “á, ez csak egy női hajó”. Nem. Ez a Team SCA, amely épp olyan ellenfél, mint a többi. Végig megvolt a kölcsönös tisztelet – foglalja össze tapasztalatait az egyik csapattag, Carolijn Brouwer.

A Team SCA az utolsó előtti, nyolcadik szakaszon diadalmaskodott, ezen kívül egy-egy ötödik és hetedik, valamint hat hatodik helyet szerzett.

– Ezek a nők a vitorlázás evangélistái, akik továbbra is népszerűsítik majd ezt a sportot. Remélem, hogy ennek én is a részese maradhatok, bár a mostani projekt véget ért – mondta a Team SCA vezérigazgatója, Richard Brisius.

A Volvo Ocean Race-t az Abu Dhabi Ocean Racing nyerte.

ALL VIEWS

További hírek erről