rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újabb megszorító intézkedésektől tartanak Görögországban


Görögország

Újabb megszorító intézkedésektől tartanak Görögországban

A görög lakosság egy része szerint egy uniós megállapodás kedvezőtlenül hatna a gazdaságra. A kormány tagjai úgy vélik, hogy mindent megtettek az egyezség érdekében.

- A görög kormány a kezdetek óta megállapodásra törekedett, és hajlandó kompromisszumokat kötni. Úgy kell újraéleszteni a gazdaságot, hogy közben a terheket nem szabad a szegényekre hárítani – nyilatkozta Jorgosz Katrugalosz tárca nélküli miniszter, aki a reformok kidolgozásáért volt felelős.

A közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy egy újabb megszorítócsomag súlyos következményekkel járna.

- Öt év válságos időszak után úgy néz ki, hogy ismét a recesszió felé mehet a gazdaság. Mindez bizonytalanságot okoz, és a görögök egyre inkább az unió ellen fordulnak – véli Panajotisz Petrakisz egyetemi tanár.

- Amennyiben Ciprasz miniszterelnök megegyezik a hitelezőkkel, akkor sem oldódnak meg a gondjai. Miután visszatér majd Brüsszelből, szembe kell néznie a keményvonalas baloldali párttársaival, akik ellenzik azt megállapodást, amely miatt lehet, hogy további megszorításokat kell majd bevezetni – mondta Sztamatisz Janniszisz, az Euronews athéni tudósítója.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Amerikai Egyesült Államok

Mostantól egész Amerikában legális a melegházasság