rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Sirály: egy anyáról való leválás kudarca


Magyarország

Sirály: egy anyáról való leválás kudarca

Milyen esélyei vannak egy fiatal írónak, az egykoron ünnepelt színésznő fiának egy olyan közegben, ahol mindenki boldogtalan, ahol valójában senki nem az, ami? Főleg, ha a mama párja elismert, tehetségesnek tartott író, és a szeretett lány is inkább őérte rajong? Eleve kudarcra ítéltetett a kilépés a fojtogató anyai árnyékból?

Erre keresi a választ Csehov látlelete, a Sirály, amelyet Fehér Balázs Benő álmodott színpadra az Átriumban, olyan művészekkel mint Oszvald Marika (Arkagyina), Kaszás Gergő (Trigorin), Porogi Ádám (Trepljov), Trokán Nóra (Nyina), László Zsolt (Dorn), Derzsi János (Szorin), Mihályfi Balázs (Samrajev), Parti Nóra (Polina Andrejevna), Szilágyi Csenge (Mása) és Orosz Ákos (Medvegyenko).

A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös bemutatójában kifejezetten mai nyelven szól a közönséghez Csehov klasszikusa. A szövegkönyv Fekete Ádám, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős dramaturghallgatójának munkája. A produkció egyszerre szórakoztató – sőt helyenként akár kifejezetten mulatságos – és gondolatgazdag: kísérletet tesz a mű mélységeinek felkutatására, illetve annak megmutatására is, hogy a Sirály éppen olyan aktuális darab ma, mint megszületése (1895), vagy akár első magyarországi kőszínházi bemutatója (1930) idején.
A darab rendezőjével, Fehér Balázs Benővel az első előadások egyike után beszélgettem.

Tavaly végeztél Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor színészosztályában. A Kultúrbrigád produkciói mellett a Vígszínházban, a Julius Caesarban is láthatott a közönség. Az Ódry Színpadon megrendezted a Hitgyógyászt, a Tajtékos napokat, a Jurányiban pedig a Bűn és bűnhődést. Miért döntöttél úgy, hogy megint orosz klasszikushoz nyúlsz?

- A Sirállyal már a Színművészeti Egyetemen foglalkoztunk Zsámbéki Gáborral. A darab alapvető ismerete onnan jön. Ez egy “felnövéstörténet”, egy anyáról való leszakadás kudarca. Én is ebben az életkorban vagyok. A Sirály sok más mellett a művészek alkotáshoz fűződő viszonyáról beszél, és a műkedvelők vagy éppen „műgyűlölők” művészekhez való viszonyáról. Ezek olyan témák, amik nagyon érdekelnek.

Arkagyina, a színésznő anya szerepét az operett nagyasszonyára, Oszvald Marikára osztottad, akit most először láthatunk prózai szerepben.

- Bíztam benne, hogy Marika behoz a színpadra egy nem realista játékmódot. Így lett. Használni akartam az operett játszásból jövő hihetetlen energiát. Hittem abban, hogy meg tudjuk mutatni Marika egy másik oldalát is: azt, hogy egy másfajta színészet is jól tud állni neki. Ő pedig nagy kedvvel kísérletezett velem.

Tény, hogy egy teljesen egyedi színt hoz az előadásba minden egyes feltűnése.

- Az, hogy ő lett a főszereplő, valahogy egy “rajzfilmesebb”, egy kicsit elrajzoltabb világot hozott magával, amire amúgy is vágytam. Azt a világot akartam megmutatni, amiben Trepljov furán vagy rosszul érezheti magát.

Innen a már-már groteszk alakok? Gondolok itt arra, mikor felkerülnek a maszkok rájuk?

- Ezek a szereplők azért nagyon szerencsétlenek, mert egyikük sem tud kapcsolódni a másikhoz. Csehovnál a szerelem mindig alá-fölé rendeltségi viszony: soha senki nem azt szereti, aki viszontszereti. Mindenki, mindig másra vágyik. Alapvetően azt akartam szembeállítani, hogy Trepljov hogyan látja ezt. Hogy őt milyen viszonyok, milyen kapcsolódni nem tudó, szeretetet kimutatni nem tudó emberek veszik körül. Trepljov színháza az ő magányáról, a magánnyal való küzdelméről szól. Azt akartam megmutatni, hogy akik körülötte vannak, azok önmaguk karikatúrái. A Trepljov körül lévők saját magukba zuhannak és a végén valóra válik Trepljov színháza.

Először fordult elő, hogy nem a kortársaidat, a barátaidat, egykori osztálytársaidat rendezed. Olyan neveket sikerült megnyerned mint László Zsolt, vagy Derzsi János, hogy csak kettőt említsek. Milyen volt a közös munka velük?

- Izgalmas. Szilágyi Csengét, Trokán Nórát ugyebár rendeztem már, a többiekkel meg színpadon játszottam együtt, akár az Átriumban, Az Őrült Nők Ketrecében, akár a Vígszínházban. Alapvetően nem is a próbafolyamat volt most más, sokkal inkább a felelősség, ami rám nehezedett. Itt már nem arról volt szó, hogy csinálok valamit az egyetemen, megnézi 25 ember, és vagy megy tovább vagy nem. Eddig szabadabb voltam, most frusztráltak a körülmények, amik amúgy ideálisak voltak. Sokat tanultam, elsősorban arról, hogy min kell idegeskedni, és mit lehet elengedni. Trenírozni magam arra, hogy ne az érdekeljen, hogy hogyan fogják fogadni az előadást, hanem hogy milyen lesz. Nem kell mindenkinek megfelelni.

A jövő évadban milyen feladatok várnak rád?

- Színészként két Alföldi-rendezésben leszek benne, itt az Átriumban a Makbettben, illetve a Radnótiban a Lear királyban. Rendezni is kettőt fogok, egyik az Emilia Galotti lesz a Katonában.

Fotók: Mészáros Csaba, Kultúrbrigád

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Magyarországon randevúznak idén a világzene legjobbjai

Magyarország

Magyarországon randevúznak idén a világzene legjobbjai