rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Lehallgatási botrány: Az amerikai ügynökség Párizsban is fülelt


Amerikai Egyesült Államok

Lehallgatási botrány: Az amerikai ügynökség Párizsban is fülelt

Párizs nem tűri el a biztonságát megkérdőjelező tevékenységet – ezt közölte az elnöki hivatal a Francois Hollande által sürgősséggel összehívott védelmi bizottság ülése után.

Kedden robbant ki a jelenlegi és két korábbi francia elnököt érintő újabb lehallgatási botrány.

A Libération a WikiLeaks által megszerzett bizalmas hírszerzési jelentésekre hivatkozva azt írta, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) 2006 és 2012 májusa között hallgatta le a francia államfőket.

Az NSA egyik jelentése arról szól, Jacques Chirac hogyan próbált külügyminiszterének pozíciót szerezni az ENSZ-ben. Egy másik szerint Nicolas Sarkozy kihagyta volna az Egyesült Államokat a közel-keleti béketárgyalásokból – viszont be akarta vonni Moszkvát. Hollande pedig már három éve a Grexit-től tartott.

A Fehér Ház tagadja az állításokat.

Nemrég arról számolt be a német média, hogy az amerikai ügynökség Angela Merkel kancellár mobilját is lehallgatta.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Már csaknem 800 áldozatot szedett a pakisztáni hőség