rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Skandináviában is eljött a populista pártok ideje


Dánia

Skandináviában is eljött a populista pártok ideje

A jobboldali tábort vezető Lars Lokke Rasmussen sikerét hozta a csütörtöki dániai parlamenti választás. De a skandináv országot 2007 és 2011 között már irányító politikusnak ezúttal nem lesz könnyű dolga a kormányalakítással.

Ugyanis a választások igazi nyertese az erősen jobboldali Dán Néppárt, mely 3 mandátummal többet szerzett, mint a Rasmussen vezette liberálisok, és 21 százalékos támogatottsága komoly potenciált jelent.

A Dán Néppárt a szigorúbb határellenőrzés bevezetéséért, a menekültek feltartóztatásáért száll síkra.

A tavaly őszi svéd választások után a populista Svéd Demokraták 13 százalékos eredményükkel a harmadik legnagyobb politikai erővé váltak.

Két éve Erna Solberg mosolyoghatott Norvégiában, mivel a baloldali miniszterelnök – jelenleg NATO-főtitkár – Jens Stoltenberg – lemondásához vezetett a jobboldali pártok győzelme.

A kereszténydemokraták és a liberálisok elutasítása után Solberg kisebbségi kormányt alakított, alkut kötve a bevándorlásellenes Haladó Párttal. A populista formáció először került kormányoldalra Norvégiában.

A szélsőjobb skandináviai előretörése nehezen fogható a recesszióra, hiszen ezen országok gazdasági szerkezete egészségesebb, mint a legtöbb európai országé.

Ugyanakkor mégis, hiszen az eurozóna válsága ott is érződik!

Svédország köztudottan a legbefogadóbb a bevándorlókkal és menekültekkel. Így jelentős is a migráció.
Ennek ellenére a bűnözési statisztikák ott a legkedvezőbbek Európában.
A populista pártoknak mégis sikerül démonizálni a külföldieket.

- Ez a környék általában hemzseg a kábítószer árusoktól, de ez nagyon hideg nap. Talán ezért nincsenek most dílerek. Viszont tele van céltalan, lődörgő, kéregető romákkal – mondja a Haladás Párt oslói vezetője.

A fejlett iparnak, a kőolajexportnak köszönhetően az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség Skandináviában. Szükség van a bevándorlók munkájára, mégis jelentősen megerősödtek a Észak-Európában a bevándorlás-ellenes pártok.
Tehát ez bizony egy komoly paradoxon!