rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szíria: az összes dzsihadistát kiszorították a kurdok Tal Abyadból


Szíria

Szíria: az összes dzsihadistát kiszorították a kurdok Tal Abyadból

Az iszlám Állam terrorszervezet végképp feladta a szíriai Tal Abyadot, amelyet majdnem egy éve szállt meg. Hírek szerint fegyveresei közül többen is átjutottak a török határon.

A kurd milíciák egyik parancsnoka jelentette kedden, hogy a terroristák utolsó osztagait is kiszorították a török határ menti településről.

A szíriai régiós központ visszavételére 10 napja indítottak ostromot a kurd csapatok.

Tal Abyad igazi jelentőségét az adja, hogy Rakka tartomány székhelye és a hozzá legközelebb eső szír-török határátkelőhely között fekszik.
Az iszlám Állam terrorhadseregének fontos utánpótlás-útvonala vezetett át eddig a városon.

Pár napja, az ostrom alatt a dzsihadistáknak még arra is volt gondjuk, hogy a menekülő lakosság egy részét, azokat, akik nem jutottak át a török határon, bekerítsék, és visszatereljék a városba.

Az ENSZ a török hatóságokra hivatkozva azt közölte kedden, hogy legalább 23 ezer szíriai menekült Törökországba az elmúlt szűk két hétben.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Görögország

Ciprasz megegyezne az EU-val, ehhez kérte párttársai támogatását