rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újranyitnak a nevezetességek Nepálban


Nepál

Újranyitnak a nevezetességek Nepálban

Újból látogatókat várnak a nevezetességek Nepálban, miután többségüket a hatóságok kénytelenek voltak lezárni a két hatalmas tavaszi földrengés után.

A Katmandu-völgy hét pontja is szerepel az UNESCO világörökség-listáján. Ezek közül hatot most visszaadtak a turistáknak, akik a katasztrófa előtt 800 ezren is megfordultak egy év alatt Nepálban.

Az egyik nyitóünnepségen, Bhaktapurban szóra kértek a helyiek egy turistát. Bill Caldenwood épp az ünneplők mellett haladt el, megállították. Azt hangsúlyozta, hogy az egész világ aggódva figyeli a nepáliak sorsát, és tiszteli őket elképesztő erejükét és rugalmasságukért.

Április 25-én és május 12-én a Richter-skála szerinti 7-esnél is erősebb földrengés rázta meg a Katmandu-völgyet. Több mint 8700-an haltak meg.

Egy másik turista is arról beszélt június 15-én, hogy habár Nepál újból biztonságos helynek tűnik, nagyon sok mindent még újjá kell építeni. Rengeteg a rom, hegyekben áll mindenütt a törmelék. Iszonyú munka vár még a nepáliakra – mondta egy fiatal turista Katmanduban.

Az idei nepáli földrengések több százezer épületet rongáltak meg, köztük 700-nál is több műemléket.

Csak Bhaktapurban ezer turista fordult meg naponta, és fejenként 15 dollárt biztosan otthagytak. És ez csak egy a számtalan nepáli turistacélpont közül.

A kormány számításai szerint összesen 6,6 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy mindent helyre tudjanak hozni, amit csak megrongáltak a tavaszi földmozgások a Katmandu-völgyben.