rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Lemondott a FIFA kommunikációs igazgatója


világ

Lemondott a FIFA kommunikációs igazgatója

Walter de Gregorio mostantól az év végéig csak konzulensként vesz részt a nemzetközi labdarúgó szövetség munkájában.
Feladatait ideiglenesen helyettese, Nicolas Maingot veszi át.

A körülbelül két hete kirobbant korrupciós botrány egyelőre 14 FIFA-vezetőt és az elnököt, Sepp Blattert érinti. Ellenük eljárás indult az Egyesült Államokban.

A FIFA elnöke múlt kedden mondott le, amikor az amerikai sajtóban megjelent, hogy az FBI nyomoz ellene.

A FIFA közleménye arra nem tér ki, hogy a kommunikációs igazgató miért mond le épp két nappal azután, hogy a svájci tévében elsütött egy rázós viccet.

Eközben az Európai Parlament a sportélet megtisztításáról határozott.

A dokumentum szerint üdvözlik a FIFA elnökének lemondását, de komoly aggályaik vannak azzal kapcsolatban, hogy Sepp Blatter maradni akar pozíciójában az új elnök megválasztásáig.

Az illetékes biztos, Navracsics Tibor úgy fogalmazott, hogy a FIFA pillanatnyi állapotában nem alkalmas arra, hogy felelősséget vállaljon a futballért. Szerinte sem a kis, sem a nagy változás nem megoldás. A szervezetnek meg kell újulnia, új alapokra kell helyeznie intézményeit és kultúráját is.

A FIFA távozóban lévő elnöke, Sepp Blatter pár órán belül válaszolt is az Európai Parlamentnek. Kijelentette, hogy helyén marad addig, amíg a nemzetközi labdarúgó szövetség meg nem választja új elnökét.