rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Csúcson az amerikai olajkitermelés


gazdaság

Csúcson az amerikai olajkitermelés

43 éves csúcsra érhet 2015-ben az amerikai olajkitermelés. Az év második felében az olajcégek több kutat is sikeresen üzembe állítottak. Így akár évente 9,43 millió hordót is termelhetnek, amire 1972 óta nem volt példa, a Nemzetközi Energia Ügynökség szerint.
Az olajárak eddig még épp annyira voltak magasan, hogy megérje kutakat fúrni Észak-Dakotában, Texasban.
Ennek egyelőre nem látszik a jele. Csütörtökön estek az olajárak, miután a Világbank visszavett az éves gazdasági növekedési előrejelzéséből.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

gazdaság

Bizonytalan befektetők, lassuló török gazdaság a választások után