NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Benyújtotta lemondását a török kormányfő - háztűznézőbe indul az AKP

Benyújtotta lemondását a török kormányfő - háztűznézőbe indul az AKP
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) a legesélyesebb koalíciós partner Törökországban.

HIRDETÉS

Törökországban beindult a kormányalkotó gépezet a vasárnapi, jelentős változást ígérő parlamenti választások után.

Kedden a folyamat formális nyitányaként a miniszterelnök benyújtotta lemondását, amit az államfő elfogadott. Ahmet Davutoglu akkor távozik majd hivatalából, amikor a választási bizottság bejelenti a hivatalos végeredményt. Ez még körülbelül egy hét.

A java csak eztán következik, a több mint 10 éve hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja ugyanis ezúttal nem szerzett abszolút többséget, így aztán koalícióra kényszerül.

A török választások legnagyobb nyertesének tartott, 13 százalékon végzett kurdbarát Demokratikus Néppártnak jókora szerepe volt abban, hogy az AKP elvesztette eddigi hatalmát. Azzal, hogy megugrotta az igen magas, 10 százalékos bejutási küszöböt, 70-nél is több mandátumának egy részét értelemszerűen az AKP-tól vette el.

A Demokratikus Néppárt vezetője már a választások másnapján kizárta, hogy pártja beszállna olyan koalícióba, amelyben az eddigi kormánypárt is benne van. A török-kurd béketárgyalásokról azt mondta, hogy mindenképpen folytatni kell az egyzkedést, mert mindenki békét akar. Szerinte az AKP-nak nem szabad komolyan vennie a kormányalakításig előforduló harcias megnyilvánulásokat. A törökök megoldást várnak ebben a kérdésben a következő kormánytól.

A török-kurd konfliktus megoldását nehezíti, hogy a kurdok maguk is megosztottak. Mérsékelt és radikális csoportjaik kedden újból összecsaptak a főleg kurdok lakta délkeleti országrész második legnagyobb városában, Diyarbakirban. Az utcai harc azután robbant ki, hogy ismeretlenek lelőtték az egyik iszlamista kurd segélyszervezet vezetőjét. A helyiek sem értik, mire volt jó ez a merénylet.

Aytac Baranon kívül még hárman meghaltak, és többen megsebesültek a kedden utcai összecsapásokban a kurd Diyarbakirban.

Ami a koalíciós kilátásokat illeti, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja a legesélyesebb, habár azt idejekorán nyilvánvalóvá tette a pártvezetés, hogy nem lesznek hajlandóak kiszolgálni Erdogan államfő hatalmi ambícióit.

A másik jelentős parlamenti tényező, a minden ízében világi, ráadásul baloldali Köztársasági Néppárttal ugyanis elég nehezen jutna dűlőre az örök túlélő Tayyip Erdogan szélsőségesen konzervatív és vallásos pártja, az AKP.

Ha a koalícióalakítás kudarcba fullad, marad a kisebbségi kormányzás, de abból politológusok szerint rövid időn belül előrehozott választások lesznek Törökországban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Aki Erdoğan utóda lehet: Ekrem İmamoğlu, a „yiğit”, a bátor isztambuli polgármester

Rárobbant Erdoğanra a török önkormányzati választás

Az ellenzék nyerte a török helyhatósági választásokat