rendkívüli hír

Triplával búcsúztatta Xavit a Barcelona

A katalánoké a spanyol bajnoki cím, a Király-kupa és a Bajnokok Ligája is.

Éppen ezt olvassa:

Triplával búcsúztatta Xavit a Barcelona

Betűméret Aa Aa

A Korner szezonzáró különkiadása Berlinből jelentkezett, ahol az FC Barcelona labdarúgó-csapata szombaton megnyerte történetének ötödik Bajnokok Ligáját. A Juventus becsülettel küzdött, de a katalánokat ezen az estén csak megszorongatni lehetett, legyőzni nem.

Berlinben koronázta meg szezonját a Barca

Káprázatos szezont ünnepelhetett a Barcelona, három trófeával. Búcsúmérkőzése után a legendás csapatkapitány, a Katarba igazoló Xavi emelhette a magasba a Bajnokok Ligája serlegét.

A spanyol bajnok már a 4. percben vezetést szerzett, egy gyönyörűen felépített támadás végén Rakitic közelről lőtt a torinói kapuba. Ekkor úgy tűnt, hogy a katalánok el is dönthetik a mérkőzést, de kihagyták helyzeteiket.

– Tökéletesen kezdtünk – mondta a találkozó után Luis Enrique, a triplázó Barcelona edzője. – Mindjárt a legelső helyzetünket berúgtuk, így hamar megszereztük a vezetést. Végig uraltuk az első félidőt, több gólhelyzetünk is volt, csak hát Buffon szokás szerint fantasztikusan védett.

A második félidő elején Álvaro Morata találatával némileg váratlanul egyenlítettek a torinóiak, újra nyílt lett a mérkőzés.

– Bizakodó voltam, ebben az időszakban úgy éreztem, hogy akár meg is nyerhetjük a mérkőzést – mondta az olaszok mestere, Massimiliano Allegri. – De a Barcelona könyörtelenül kihasználta a legelső hibánkat, és egy ellentámadásból gólt szerzett. Három kiváló csatáruk van, életveszélyesek, mi pedig megfizettünk a hibánkért.

Egy Messi-szóló végén Suárez bevágta a kipattanót, majd a hosszabbításban Neymar állította be a 3-1-es végeredményt. A Barcelona ezzel a bajnoki cím és a spanyol Király-kupa mellé elhódította az európai klubfutball koronáját is.

Suárez okkal büszke, de Moratának sem kell szégyenkeznie

Ezen a héten Fent és lent rovatunkat is a BL-döntőnek szenteljük. Lássuk a győzteseket és a veszteseket.

Luis Suáreznek remekül ment a játék, talán még Messi és Neymar csillogását is elhomályosította. Az uruguayi csatár rúgta csapata második gólját, amely végül BL-serleget ért a Barcelonának.

Álvaro Morata volt a Juve legjobbja. A két elődöntőn két gólt szerzett, és a fináléban is betalált. A 22 éves spanyol támadó első olaszországi szezonját bajnoki címmel és kupagyőzelemmel tette emlékezetessé.

Paul Pogba a világ egyik legígéretesebb középpályása, de ezen a találkozón csalódást okozott. Lehet, hogy még nem épült fel teljesen sérüléséből a fiatal francia. Kérdés, hol kezdi a következő idényt.

Egy Juve-fanatikus útja Torinóból Berlinbe

Szurkolók ezrei érkeztek a német fővárosba, hogy a helyszínen nézzék végig a finálét. Egyikük, egy olasz szurkoló gyalog vágott neki a hosszú útnak.

Torinóból Berlinig 1100 kilométer az út. Nicolo de Marchi fanatikus Juve-rajongó azt ígérte, hogy ha a zebrák bejutnak a BL-döntőbe, akkor ő gyalog teszi meg ezt a távolságot. Erre a klub pedig azt mondta, hogy ha betartja a szavát, akkor kap egy jegyet az Olimpiai stadionba.

– Megérkeztem Berlinbe – mondta a 22 éves fiatalember. – Boldog vagyok, mert elég nehéz volt ez a kaland. Egészen hihetetlen az ajánlat, hogy a Juventus jegyet ígért nekem, én pedig azt mondtam: igen!

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Nicolo nem gyalogolt véges-végig, időnként biciklin tekert a német főváros felé Svájc és Ausztria érintésével. De az Öreg hölgy szemlátomást nem neheztelt ezért.

Zebravadászat a szavannán

Adásunkat a szokásos videóval zárjuk. Ezúttal egy izraeli tv-reklámot mutatunk önöknek, mindjárt meglátják, hogy miért.

„Nyáron a végtelen szavanna hatalmas drámák színterévé válik. A küzdelem tétje: élet vagy halál.

Az egyik oldalon: a zebra. Előkelő, mint egy paripa, és makacs, mint az öszvér. Nyugalma megtévesztő. Elég egyetlen rúgás, és az ellenfél a földre kerül.

A másik oldalon veszedelmes vadászok. Példás összhangban, gyorsan és ügyesen mozognak. Beleharapnak mindenkibe, aki az útjukba kerül. Megtépázott áldozatok maradnak utánuk.

Ám amikor megkezdődik a végső összecsapás, a ragadozó és préda közötti különbség gyorsan elmosódik. Csupán egyetlen dolog biztos: a szavannán nincs második esély.”

Ezzel a Korner elbúcsúzik. Nyári szünet következik, találkozunk augusztusban, az új európai futballszezon kezdetén. A viszontlátásra!