rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Eladja a Royal Mailt a brit kormány


gazdaság

Eladja a Royal Mailt a brit kormány

A brit kormány megválik az állami postaszolgálattól. A Royal Mailben fennmaradt 30 százaléknyi részesedését is eladja, ami körülbelül 1,5 milliárd fontot hoz az államkasszába – mondta George Osborne pénzügyminiszter. Az összeget a költségvetési hiány lefaragására használják.

A kormányhivataloknál történt költségcsökkentés és egy, a londoni King’s Cross közelében található telek eladása már hozott 3 milliárd fontot, de még legalább 30 milliárdra lenne szükség az elkövetkezendő három évben.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a személyi jövedelemadó és az áfa emelése nélkül igyekszik a kormány bevételi forrásokra lelni.

A Royal Mail privatizációjának első köre közfelháborodást okozott. Ellenzéki politikusok és a szakszervezet is úgy vélte, hogy a kormány áron alul adta el 60 százaléknyi részesedését. George Osborne ezúttal hangsúlyozta, hogy csak akkor válnak meg a részvényektől, ha megfelelő árat kapna érte.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

gazdaság

Marad a jegybanki alapkamat Nagy-Britanniában