NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Yoko Ono korai munkái a MoMA-ban

Yoko Ono korai munkái a MoMA-ban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Yoko Ono több mint öt évtizedes karrierjének korai műveiból rendezett kiállítás a New York-i MoMA. A tárlat bemutatja, hogyan befolyásolták Yoko Ono

HIRDETÉS

Yoko Ono több mint öt évtizedes karrierjének korai műveiból rendezett kiállítás a New York-i MoMA. A tárlat bemutatja, hogyan befolyásolták Yoko Ono alkotásai a New York-i művészet fejlődését az 1960-as években. A Yoko Ono. One Woman Show 1960–1971 című kiállítás 127 művet mutat be: papíralapú munkákat, filmeket, installációkat, performanszokat és hangfelvételeket. Yoko Ono 1969. március 20-án házasodott össze John Lennonnal.

- Amikor Londonban találkozott John Lennonnal, már egy 10 éves művészi pályafutás állt mögötte, 10 nagyon fontos év. Ez idő alatt alapvetően újradefiniálta a kortárs művészetet. Híresség lett, ami elfeledtette ezt az időszakot. Itt volt az ideje annak, hogy a múzeum felidézze azokat az éveket – magyarázta Christophe Cherix, a MoMA grafikai gyűjteményének főkurátora.

A tárlat az 1964-ben készült Apple című alkotással kezdődik.

A Bag Piece című munka egy óriási textilzsák, amelybe belebújhatnak a látogatók.

A Cut Piece című filmben idegenek ollóval vagdossák le a művészről az összes ruháját.

A Fly főszereplője egy légy, ami egy meztelen női testen mászkál.

- A Fly 1971-ben készült. Hogyan kapcsolható össze ez a film a korábbi, Cut Piece című alkotással? Hét év van köztük. Az egyik egy fekete-fehérben forgatott performansz, a másikon egy modell látható, és színesben készült. Mindkét mű a meztelenségről és a teljes kiszolgáltatottságról szól – mondta a kurátor.

Yoko Ono legújabb munkája, amelyet kifejezetten a MoMA-kiállításra készített, a To See the Sky címet viseli.

A Yoko Ono: One Woman Show 1960-1971 című tárlat szeptember 7-ig várja az érdeklődőket a New York-i Modern Művészetek Múzeumában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A divattervezők is dubajoznak

Classic Esterházy Kismartonban

A téboly visszhangjai