rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Irak: Offenzíva a dzsihadisták ellen Ramádiért


Irak

Irak: Offenzíva a dzsihadisták ellen Ramádiért

Az iraki hadsereg kedden átfogó hadműveletet indított az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Ramádi, illetve Palmüra visszafoglalására. A kormánycsapatok síita milíciák támogatásával már megindultak Anbar tartomány központja és az ókori romváros felé.

- Mindent megteszünk. Elhatároztuk, hogy a lehető leghamarabb kiűzzük Anbarból a dzsihadistákat – jelentette ki az iraki védelmi miniszter.

Amerikai kollégája vasárnap bírálta az iraki haderőt. Ash Carter szerint az IÁ azért tudta bevenni Ramádit, mert az iraki erőkből “hiányzik a harci kedv”, létszámfölényük ellenére inkább visszavonultak.

Az elmúlt napokban több mint 55 ezer ember menekült el a városból a terrorszervezet fegyveresei elől.

A Szíriában és Irakban is jelentős területeket ellenőrzésük alatt tartó szélsőségesek elleni offenzívát az amerikai légierő légicsapásaival támogatja. Legalább 50 célpontot bombáztak az előző két napban.

Közben az iraki alelnök Ramádi elestével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az ott szolgálatot teljesítő egységek többször is fegyver- és lőszer utánpótlást kértek, de az nem érkezett meg hozzájuk.

A lassan egy éve önálló szunnita kalifátus létrehozására törekvő terrorszervezettel váltakozó kimenetelű küzdelmet folytat az amerikaiak vezette koalíció támogatását élvező iraki kormányhadsereg.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Irán

Kedden kezdődik a kémkedéssel vádolt amerikai újságíró pere Teheránban