rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Új arcok a spanyol politikában a helyhatósági választások után


Insight

Új arcok a spanyol politikában a helyhatósági választások után

Az új barcelonai polgármester a második legnagyobb spanyol városban elért győzelmét úgy jellemezte, mint Dávid győzelmét Góliát fölött. A 41 éves Ada Colau Barcelonában született, és itt tanult filozófiát az egyetemen. A helyhatósági választásokon aratott győzelme egy földrengéssel ért föl. Valójában most debütál a politikában, hisz’ nem volt még jelentős pozícióban.

Éveken át kampányolt a megszorító intézkedések ellen. A kilakoltatás ellenes mozgalom közismert egykori szóvivője.
Egyebek közt azzal került be a hírekbe, hogy bűnözőknek nevezte a pénzügyi világ képviselőit a parlamentben.

A barcelonai Comú mozgalom vezéralakjaként eltökélten küzdött azért, hogy az adósságcsapdába került emberek ne veszítsék el otthonukat.

- Szerintem egyértelmű, hogy véget ért egy ciklus, az évtizedeken át tartó kiszámítható politika, ahol pár nagy párt dominált, miközben a négy évente szavazók úgy érezték, hogy nem döntöttek semmiről – mondta Ada Colau.

A baloldali pártok a spanyol gazdasági válság idején jól közvetítették az emberek elégedetlenségét, mint ahogyan a Podemos is ezt tette.

- Mától változtatnunk kell a politikán. A teljes nyitottsággal kell kezdeni, hogy mindenről tudjunk: arról, hogy mi történik az önkormányzatok minden szintjén, mindenről, amit elloptak, minden magas pozícióról a közszolgálatban, amelyet a politikai pártok irányítottak. Mindenről, amit helyre kell tenni – fogalmazott az új polgármester.

Ada Colau a kampány idején közvetlen kapcsolatot alakított ki a szavazókkal, saját korábbi tapasztalatára is építve, amikor a civileket mozgósította ellenállásra.

A tervek közt szerepelt az alapvető szociális jogok lefektetése és a politikai kiváltságok megszüntetése. Új alapokra akarja helyezni az önkormányzatok működését, a városlakók és a leginkább rászorultak védelmét helyezi előtérbe. Például felfüggesztené az együttműködést azokkal a bankokkal, amelyek folytatják a kilakoltatást.

Helyszíni tudósítónk szerint Spanyolországban a városoknak és régióknak új arcuk lett, olyan emberek, akik sosem gondolták volna, hogy valaha belépnek a politikába. A választásokat a megegyezést célzó párbeszéd követi majd.

Az Euronews munkatársa a spanyolországi helyhatósági választások eredményeinek elemzése kapcsán találkozott a madridi politológia professzorral, Fernando Vallespínnel.

Fernando Vallespín:

*Ezeknek a választásoknak két fő eredménye van: az első a kormányzópárt, a Néppárt, látványos veresége. A második pedig a madridi és barcelonai sikerek szimbolikus értéke,
azok a politikai platformok, amelyek versenyeztek a hagyományos nagy pártokkal. Madrid esetében majdnem, míg Barcelonában sikerült is a szavazók választása.*

Euronews:

Két asszony, az egyikük közismert aktivista, a másik pedig elismert bíró. Egyikőjüknek sincs pártbeli múltja, mégis pozícióhoz jutott Barcelonában és Madridban. Mi bennük a közös?

Ada Colau az intézmény ellenes mozgalom szimbóluma volt a válság legnehezebb idején, csakúgy mint Manuela Carmena. Képesek olyan embereket maguk köré gyűjteni, akik a múltban esetleg nem egyformán szavaztak, de akik ugyanakkor azt a fajta új érzékenységet képviselik, amit mindannyian látunk Spanyolországban a gazdasági válság óta.

A Mariano Rajoy által vezetett Néppárt erős hatalma a 2011-es választás óta megrendült. Még a gazdasági fejlődés sem tudta megakadályozni ezt. Most a kormánynak szembe kell néznie a következményekkel.

Rajoy vagy radikálisan megváltoztatja, amit mond, és mindenekelőtt jelentős átalakítást hajt végre a kormányban, vagy nagyon nehéz lesz számára a közelgő általános választás. Szerintem az, ahogyan ő politizál, már megbukott több helyen is mint például Madridban és Valenciában, amelyek a Néppárt két jelentős bukásának helyszínei ezen a választáson, és emellett ezekben a városokban virágzik leginkább a korrupció.

A Néppárt súlyos vereséget szenvedett, ahogyan a másik nagy párt, a szocialisták is. A múltban ők együtt a szavazatok 70%-át szerezték meg. Mégis fontos helyeket veszítettek el az újakkal szemben. Most számot kell vetniük.

Azt hiszem, ezek az eredmények szükségesek ahhoz, hogy tisztázzuk a spanyol politikai életet, legalább ott, ahol a két nagy párt birtokolja a relatív hatalmat, és az új pártokkal kapcsolatban a szavazatok hatásának szempontjából. Szerintem a baloldal mobilizált, de ez nem mutatkozott meg a szavazatok számában, amelyek olyan pártokhoz mentek át mint a Podemos és a Ciudadanos. Vagyis az eredmény forradalmi, mert ezek a pártok nem voltak eddig benne a rendszerben, mostantól viszont benne vannak.

Végül, mit gondol, mi jön ki az eredményekből, mivel a szavazás a nagy spanyol városokban nem hozott abszolút többséget.

A spanyol választók úgy érzik, létezik egyfajta ellentmondás, hisz sok múlik azon, hogy az új pártok hogyan szerepelnek, amikor paktumot kötnek egymással. Másrészt az emberek a kormányozhatóság javára szavaznak, és ezért azt akarják, hogy a pártok lépjenek szövetségre egymással. Ezért a pártok nem biztosak abban, hogyan viselkedjenek. Kétségkívül van egyfajta politikai instabilitás, és ez logikus, de ez átalakul a novemberi általános választások után, annyi bizonyos.

Dráma a görög partoknál: gyakran önmagukat sodorják életveszélybe a földönfutók

Insight

Dráma a görög partoknál: gyakran önmagukat sodorják életveszélybe a földönfutók