NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Menesztették Carlo Ancelottit a Real Madridtól

Menesztették Carlo Ancelottit a Real Madridtól
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Menesztette a Real Madrid vezetősége Carlo Ancelottit, a csapat eddigi edzőjét. Az olasz szakember két éve irányította az együttest, a szerződéséből

HIRDETÉS

Menesztette a Real Madrid vezetősége Carlo Ancelottit, a csapat eddigi edzőjét. Az olasz szakember két éve irányította az együttest, a szerződéséből még egy év volt hátra.

Ancelotti 2013 nyarán, José Mourinho örökét vette át Madridban. A Paris Saint-Germainnel élő szerződése volt az olasz mesternek, de ő is, és a Real is ragaszkodott hozzá, hogy Spanyolországba tegye át székhelyét. Négymillió euró volt a kivásárlási ára.

A Real tavaly megnyerte a Spanyol Kupát és a Bajnokok Ligáját, a bajnokságban az előző idényben harmadikok, idén pedig másodikok lettek, a BL-ből ebben a szezonban az elődöntőben estek ki. A Juventus 3–2-es összesítéssel búcsúztatta a Realt. A három torinói gólból kettőt egy tavaly eladott, egykori Real-nevelés, Álvaro Morata rúgott.

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke és Carlo Ancelotti hétfő délután egyezett meg az elválásról,

- Minden irányból megnéztük, hogy mi a helyes döntés. Nem voltunk könnyű helyzetben. Tisztában vagyunk azzal, hogy új impulzusra van szükség, és annak megtalálása a mi feladatunk lesz – fogalmazott Florentino Pérez.

Florentino Pérez: "La Junta ha tomado la decisión de relevar a Ancelotti como entrenador". http://t.co/M9X2bNsdQ8pic.twitter.com/ehmng2q9bR

— Real Madrid C. F. (@realmadrid) May 25, 2015

Az elmúlt hetekben Ancelotti többször is nyilatkozott arról, hogy szívesen maradna, és kitöltené a szerződéséből hátralévő egy évet, de mindig hozzátette, hogy a döntés az elnök kezében van, és ha mennie kell, akkor harag nélkül teszi meg.

Sokáig valószínűleg nem lesz állás nélküli. Európa topklubjai állnak sorba az aláírásáért. Felmerült a Manchester City és a szívének oly’ kedves AC Milan neve is.

Utódját még nem nevezték meg, a jövő hétre ígérték a bejelentést. Sajtóértesülések szerint Rafa Benítez, Unay Emeri, Julen Lopetegui, André Vilas-Boas vagy Jürgen Klopp lehet a Real Madrid következő edzője. A leendő tréner a 12 éve tartó Pérez-éra tizedik trénere lesz.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

2 és fél évre börtönbe küldené az ügyész Rubialest

Összegyűlt az egymillió eurós óvadék, Dani Alves elhagyhatja a börtönt

1000 család otthonát bonthatják el, ha az eredeti tervek szerint fejezik be a Sagrada Famíliát