NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A Nagydíjon kívül – francia díjeső Cannes-ban

A Nagydíjon kívül – francia díjeső Cannes-ban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A történelmi magyar siker mellett a “senki sem lehet próféta a saját hazájában” örök érvényűnek tartott igazságra cáfolt rá a 68. Cannes-i

HIRDETÉS

A történelmi magyar siker mellett a “senki sem lehet próféta a saját hazájában” örök érvényűnek tartott igazságra cáfolt rá a 68. Cannes-i Filmfesztivál.

Az idei Arany Pálmát Jacques Audiard francia rendező kapta a párizsi külváros erőszakos világával szembesülő Srí Lanka-i tamil menekültekről szóló filmjéért, a Dheepanért.

- Kockázatos, már-már veszélyes vállalkozásnak gondoltam a témaválasztás alapján ezt a filmet. De úgy éreztem, meg kell csinálnom. Őszintén meglepett a pozitív fogadtatása – mondta el a hat éve A próféta című filmjével itt már a zsűri Nagydíját elnyerő francia rendező.

A volt tamil lázadó és két társa családnak adja ki magát egy drogbandák által uralt párizsi külvárosban, de ott nem lelnek békére, csak Londonban. A főszerepeket amatőr színészek alakítják.

31 év (Mészáros Márta, Napló gyermekeimnek) után ismét magyar rendező kapta a zsűri Nagydíját. Nemes Jeles László első rendezésű filmje, a Saul fia a nemzetközi kritikusok-, és a Chalais-díj mellett a hangmérnöki díjat is megszerezte.

A holokauszt témáját különlegesen megközelítő, megérintő alkotás lenyűgözte a zsűri tagjait.

- A film készítésekor nem díjakban gondolkodtunk. Az érdekelt, mennyire sikerül szólni a kortársakhoz. Az volt a legfontosabb, hogy beszéljenek erről a filmről. Teljesítettük ezt a feladatot – mondta a magyar rendező.

A legjobb férfi alakítás díját a francia Vincent Lindon érdemelte ki Stéphane Brizé A piac törvénye című dokumentarista stílusú, hosszú snittekkel forgatott alkotásában nyújtott játékáért, amelyben egy munkanélküli családapát alakít.

Emmanuelle Bercot (megosztva az amerikai Rooney Mara-val) kapta a legjobb női alakítás díját. A francia művésznő egy házaspár viharos kapcsolatáról szóló Királyom című film főhősnőjét alakította.

Az Euronews tudósítója szerint a 68. Cannes-i Filmfesztivál két veretes alkotás méltó elismerésével zárult. Ezekre még sokáig emlékezni fogunk. A francia filmművészet pedig a legjelentősebb díjak közül bezsebelt hármat is. Az idei seregszemlén a kreativitás, vakmerő ifjúság és a kaotikus világ randevúzott.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Saul fiáé a cannes-i zsűri Nagydíja!

Meghalt Eötvös Péter kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző

Az Ukrajna elleni háború áldozatául esett művészet és művészek