rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Dheepan vitte haza az Arany Pálmát, a Saul fia pedig a zsűri Nagydíját


cinema

A Dheepan vitte haza az Arany Pálmát, a Saul fia pedig a zsűri Nagydíját

Együttműködésben a

Vasárnap este adták át a 68. Cannes-i Fesztivál díjait. A világ legrangosabb filmes mustráján most nekünk, magyaroknak is volt miért izgulni, hiszen titkon abban reménykedtünk, hogy a Saul fia kapja az Arany Pálmát. A Coen fivérek vezette zsűri azonban úgy döntött, hogy a legrangosabb elismeréssel Jacques Audiard bevándorlós filmjét, a _Dheepan_t tünteti ki.

A francia rendező 2009-ben is hatalmas sikert aratott _A prófétá_val: a zsűri Nagydíja mellé megkapta legjobb forgatókönyvért járó elismerést is.

- Ez a film elég kockázatos vállalás volt a történetvezetés szempontjából, és nagyon meglepett, hogy végül egy olyan film lett, amire kíváncsiak és amit megbecsülnek. Nagyon meghatódtam, különösen amiatt, hogy a Coen fivérek ítélték oda a díjat. Mindig nagy hatással van rám, amikor felmehetek erre a színpadra, ahol olyan emberek állnak, akik kedvet adtak ahhoz, hogy filmet készítsek – nyilatkozta a francia rendező.

A Sri Lanka-i polgárháborúból úgy próbál Franciaországba menekülni egy katona, egy fiatalasszony és egy kislány, hogy úgy tesznek, mintha összetartoznának. Az ad hoc család tagjai alig ismerik egymást – így próbálnak otthont teremteni maguknak.

Nemes László Auschwitzban játszódó filmje, a Saul fia végül a második legrangosabb elismerést, a zsűri Nagydíját kapta meg. Az alkotók összesen 4 trófeát vihettek haza: a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) és a François Chalais-díj mellett elnyerte a filmek technikai megvalósításáért járó Vulcan-díjat is, elsősorban Zányi Tamás hangmérnöki munkájának köszönhetően.

- Azt gondolom, hogy Európában még mindig kísért a holokauszt réme: érezni, hogy itt van, valahogy ez még mindig egy nyitott seb, érezzük a megbúvó erőket. Szerintem az új nemzedéknek meg kell mutatni, mi történt, beszélni kell róla, nyíltan, ezért készítettük el ezt a filmet – mondta Nemes László.

A Saul fia vitathatatlanul az egyik legeredetibb alkotás holokauszt-témában. Nemes László filmjében egy sonderkommadós vezetésével élhetjük át az auschwitzi haláltábor mindennapi abszurditását és iszonyatát.

A legjobb színésznő díját idén megosztották: az amerikai Rooney Mara a Carol, a francia Emmanuelle Bercot pedig a Mon roi (Királyom) című Maïwenn-filmben nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

- Az, hogy itt vagyok, Maïwenn ötletének köszönhető. Ő találta ki, hogy játsszam el a Polisse utáni filmjének főszerepét. Nem vagyok ismert színésznő, sem fiatal. Szerencsém van, hogy ő ennyire fittyet hány arra, hogy mások hogyan csinálják. Ha van egy ötlete, tűzön-vízen keresztül megvalósítja. Sokkal tartozom neki, hogy eljátszhattam ezt az elképesztő szerepet – nyilatkozta Emmanuelle Bercot.

Súlyos síbalesete után Tony egy rehabilitációs központban lábadozik, ahol bőven van ideje arra, hogy felidézze azt a viharos 10 évet, amit férjével töltött.

A zsűri szerint a legjobb színészi alakítást Vincent Lindon nyújtotta _A piac törvénye (La loi du marché) című filmben.

- Egy színész, ha nincs olyan rendező, aki szereti, aki bízik benne, és jót akar neki, mit sem ér. Ezt a díjat Stéphane Brizé is kapta. Mit jelent az, hogy a legjobb férfi alakítás? Az a helyzet, hogy ebben a filmben sokat vagyok a vásznon, ami a rendező érdeme. Nagyon örülök, hogy a színészét olyan helyzetbe hozta, hogy az életében először ilyen sikert arathatott – mondta Vincent Lindon.

Az 51 éves Thierry 20 hónap álláskeresés után végre talál egy munkát, egyúttal azonban komoly erkölcsi dilemmába kerül: mi mindent képes lenyelni azért, hogy megtartsa állását?

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

cinema

Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről - Roy Andersson abszurd meséje