NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Államfőt választanak Lengyelországban

Államfőt választanak Lengyelországban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Szoros küzdelem várható a lengyel elnökválasztás második fordulójában. A jelenlegi államfő, Komorowski és kihívója, Duda is esélyes a győzelemre.

HIRDETÉS

Vasárnap reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek, ezzel megkezdődött az elnökválasztás második fordulója Lengyelországban.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint fej-fej mellett áll a két jelölt támogatottsága, ami kellemetlen hír a jelenlegi kormánypárt, a jobbközép Polgári Platform jelöltjének: Bronislaw Komorowski ugyanis sima győzelemre, és egy újabb öt éves ciklusra készült.

Kihívója, az egykori európai parlamenti képviselő, a 43 éves Andrzej Duda a nemzeti konzervatív Jog és Igazság pártjának jelöltje. Még ha most veszítene is Duda, az biztos, hogy a jelöltségének is köszönhetően a lengyel nemzeti politikai színtér egyik meghatározó szereplője lesz a jövőben.

A szoros eredmény intő jel a kormányzó Polgári Platformnak is, mert azt mutatja, hogy az őszi parlamenti választásokon már nem olyan biztos a vezető helyük. A nyolc éve hatalmon lévő konzervatív párt intézkedési gyors gazdasági növekedést és emelkedő béreket eredményeztek az országban, nagyon sok lengyel ennek ellenére azt gondolja, hogy új arcokra lenne szükség az ország vezetői között.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Harckocsik Ukrajnába szállítására kezdeményez nemzetközi koalíciót Varsó és Berlin

Dulakodás alakult ki az Áldozatok Emlékművénél Varsóban

A lengyel külügyminiszter szerint NATO-katonák már rég vannak Ukrajnában