NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Akár 15 év börtönt is kaphat Ukrajnában a két orosz hadifogoly

Akár 15 év börtönt is kaphat Ukrajnában a két orosz hadifogoly
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Kreml megteszi a szükséges lépéseket a kiszabadításukra.

HIRDETÉS

Megteszi a szükséges lépéseket Oroszország az Ukrajnában fogságba esett két állampolgára kiszabadítására. A két sebesült oroszt terrorizmussal vádolja Kijev, ezért akár 15 év börtönt is kaphatnak. A Kreml szóvivője pénteken ismét cáfolta, hogy országának köze lenne a kelet-ukrajnai harcokhoz, mint azt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet mondja.

- Mindkét fogoly azt állította, hogy az orosz hadsereg tagja, és felderítő küldetésen voltak Ukrajnában, ahol már korábban is voltak bevetésen – jelentette be a foglyokkal találkozó európai küldöttség szóvivője, Michael Bociurkiw.

Közben megszavazta pénteken a kijevi parlament, hogy felfüggesszék a katonai együttműködést Oroszországgal. Az Amnesty International jogvédő szervezet pedig arra figyelmeztetett, hogy mindkét ország követ el háborús bűnöket.

- Mindennaposak a kínzások és más kegyetlenkedések, mindkét oldalon. A módszerek változatosak: előfordulnak verések, vagy a foglyokat bekötött szemmel tartják, máskor a plafonról lógatják le vagy elektromos sokkolóval bénítják meg őket – foglalta össze a pénteki jelentést a szervezet igazgató-helyettese, Gyenisz Krivosiv.

A szervezet harminc hadifoglyot kérdezett ki.

A cikk megosztásaKommentek