rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Zsebtolvaj bandák árasztották el az Eiffel Toronyot


Franciaország

Zsebtolvaj bandák árasztották el az Eiffel Toronyot

Péntek délután, a látogatók számára váratlanul, lezárták az Eiffel Tornyot Párizsban. A francia főváros turisztikai szimbóluma ugyanis egy ideje már nem csak a turisták, hanem a zsebtolvajok kedvenc úti célja is. A mai rendőri akcióval az egyik ilyen bandára akartak lecsapni.

A zsebtolvajok egyre komolyabb problémát jelentenek – mondja a biztonsági szolgálat egyik vezetője, aki elismeri, hogy zsebesek mindig voltak, de nem szervezetten. Ezért lezártuk a tornyot és rendőri segítséget kértünk. A rendőri jelenlétre a jövőben is szükség lesz – mondta a torony közbiztonságáért felelős vezető.

Több száz turista órákon át nem tudott lejönni az Eiffelről. A rendőrök mindenkit átvizsgálva engedték ki a tömeget.

Az egyik amerikai turista az euronews-nak azt mesélte, hogy egyáltalán nem érezte magát veszélyben. Azt mondta, hogy a dolgaira egyébként is jobban figyel az ilyen helyeken.

Napközben elterjedt a pletyka, hogy a párizsi szóbeszéd szerint gazdag, maguknál sok pénzt tartó kínai turistákra vadásztak a zsebesek, de ezt a kínai közösség kötelességének érezte rögtön cáfolni.

ALL VIEWS

További hírek erről