rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Űrhajós Akadémia: ha baj van, akkor nagy baj van


space

Űrhajós Akadémia: ha baj van, akkor nagy baj van

Egy rakéta tetejére szíjazva kirepülni az űrbe – ehhez nagy fizikai és mentális erőre is szükség van. Ezért feltettük a kérdést a dán Andreas Mogensennek: miért aggódnak az űrhajósok?

- Miért aggódnak az űrhajósok? – kérdez vissza széles mosollyal. – Mindenféle dologért, kicsitől a nagyig. A legnagyobb nyomást az jelenti, hogy a tudományos és technológiai kísérleteket sikeresen végrehajtsuk. Nagyon sok időt töltünk azzal, hogy az agyunkba véssük, mit kell tenni vészhelyzet esetén – fűzi hozzá Andreas. – De akkor is aggódunk, amikor a családot, a barátokat hívjuk.

Romain Charles az Európai Űrhajósképző központban dolgozik, Kölnben, méghozzá támogató mérnökként. Ő gondoskodik arról, hogy a küldetés simán menjen, például az űrhajósok jó kapcsolatot tartsanak fenn a családjukkal és a hozzátartozóikkal.

Charles a hosszú távú űrutazás szakértőjének számít, részt vett a Mars 500 programban, amely során egy 500 napos, Marsra repülő, majd onnan visszatérő hat fős küldetést szimuláltak egy Moszkvában felállított űrhajómodellben.

- Az űrben sokféle nyomás nezedik rád. Az első, hogy a napirend nagyon szoros – mondja Romain Charles. – A második a kockázat: az űr szélsőséges környezet, ha valami balul üt ki, akkor rendszerint nagyon balul üt ki.

- Nagyon sok időt töltünk azzal, hogy az agyunkba véssük, mit kell tenni vészhelyzet esetén – fűzi hozzá Andreas.

Charles szerint nagyon fontos, hogy a legénységben küölcsönös tisztelet és szolidaritás uralkodjon, és pozitív hangulatot tudjanak fenntartani az utazás során.

- Mindenkinek van jobb és rosszabb napja az űrben – mondja Romain Charles. – De nem mindenkinek egyszerre, ezért együtt kibírható a dolog.

Andreas Mogensen

Az első dán űrhajós, az operénekesből űrturistává vált Sarah Brightmannal együtt utazik a Nemzetközi Űrállomásra 2015. szeptember elsején egy tíznapos küldetésre. Mogensen Koppenhágában született 1976-ban a londoni Imperial College-ben aeronautikai mérnöknek tanult. Űrjárművek tervezéséből doktorált a texasi egyetemen. Hobbijai a merülés, a hegymászás, a kite-szörf és a csukott ernyős zuhanás (skydiving).

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

space

Műholdakkal az óceánkutatásért